"When We Were Younger...And Free"

Sziasztok,

visszatértem ide is, és rengeteg új történet vár arra, hogy publikáljam, illetve olvassátok. Ez egy kicsit szomorkásabb sztori lett, viszont ez is a kedvenceim közé tartozik. Remélem tetszeni fog nektek és írtok róla pár szót, jól esne!

Always in your hearts, Nicole E.

Louis William Tomlinson. Ő az az ember, akit nem faragtak olyan kemény fából, azaz sokszor borul ki, sokszor sír, amikor a szerettei, társai nem látják, illetve a látszat ellenére sokat érzi magát magányosnak. Senki nem gondolná róla, hogy pont Ő az, aki ilyesmi problémával küzdhet, hiszen a koncerteken, a vörösszőnyegen és bármi egyéb nyilvános megjelenésen is a vidám, mosolygós énjét mutatja, ám ez annyira nem igazi, mint ahogy én magam vagyok a felesége. Természetesen ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Louis és rajta kívül még egy társa is egy olyan dolgot titkol a világ elől, ami igencsak megnehezíti az életüket. Bár Zayn nem foglalkozik annyit vele, mint Louis, azért Ő is elég sok nehézségen kellett keresztül másznia, míg egyáltalán képes volt a szüleinek bevallania.

Mit is?

Oh, azt, hogy Ő nem olyan, mint a többiek. Ő meleg, s Louis is az. Az a legnagyobb probléma, hogy míg a srácok, azaz Niall, Liam és Harry tudja ezt, mármint Zayn-ről, addig Louis-ról nem. Louis teljesen más tészta.

Miért nem tudják a többiek? Azért, mert egy olyasvalaki által sikerült megtudnia, hogy Ő más, hogy akit szeret, az igen közel áll hozzá. Olyannyira közel, hogy nap, mint nap egymás mellett élnek. Ki is ez? Hát persze, hogy Zayn.

Zayn az, aki miatt mindennap egy kicsivel boldogabban nyitja ki a szemeit. Zayn miatt mosolyog mindig úgy a nyilvános megjelenéseken. Zayn miatt nem szólt még az érzéseiről a többieknek, merthát, egyből rájönnének, hogy miért is vált hirtelen a híres nőcsábász Louis Tomlinsonból meleg ember. Zayn Malik miatt az is meleggé válna, aki tisztes házasságban él. Ezt szinte biztosra állíthatom, mert hát Zayn és Louis is olyan formás és észveszejtő testtel rendelkezik, hogy még a kisgyerekek is megfordulnak utánuk, pedig azt igencsak nem kéne hagyni.

Louis mindig is nagyon félt ettől, hogy valaki megtudja az Ő titkát. Ám nem kergethetik folyton. Egyszer Ő is elfárad, s két lehetősége van. Vagy megtörik, s egy valakit beavat a titkába, mely által végre megkönnyebbülhet, avagy a másik eshetőség: az önbántalmazás, mely sok esetben vezet végzetes hibához.

Tudjátok, van az a tipikus helyzet, mikor minden csöndes, a légy zümmögése bántó a fülnek és az óra kattogása is idegesítő már. Majd mikor belépsz az utolsó helyiségbe, ahol még nem jártál a házban, s meglátod azt a borzalmat, melyet életedben egyszer sem akartál látni, szemeid megtelnek könnyel, kívülről hallod magad, és üvöltesz. Folyton üvöltesz és azt kérdezed miért? Ha szerencséd van még sikerül időben segítséget hívnod, s a szívedről eszement nagyságú kő fog legurulni, avagy egy életre belevésődik a fejedbe az a kép, ahogyan a szeretted ott, azon a helyen, azon a bizonyos napon elment. Később, mikor már a sokk kellően átjárta a tested és zúg a füled, a kérdések csak úgy elmennek a füled mellett, de a tieid senki nem hallgatja meg, sétálni mész. Hová? Ott, a házban. Ha nem lenne elég az a fájdalom, melytől már nem tudsz szabadulni, meglátod a levelet. Egy levél, melyet direkt neked hagyott ott a nemrég kihunyt lélek teste. Az életben nincs annál borzalmasabb érzés, mikor remegő kezekkel bontogatod ki, vigyázva rá és óvva, nehogy bármi baja is essék, mert tudod, hogy az az utolsó dolog, melyet a szeretett ember magához vett, mielőtt…

S hát elolvasod, elolvasod, mert az emberi lény olyan, hogy arra is kíváncsi amihez tényleg egyáltalán semmi köze nincs, ehhez volt. Könnyek patakzanak az arcodon és rettentő fájdalom költözik beléd, majd mikor a levél végére érsz, rájössz, hogy hiába írták oda „nem a te hibád”, akkor is. De, a te hibád. A te hibád, melyet már nem tudsz a visszájára fordítani és egy életen át kísérteni fog az érzés, hogy miért nem hamarabb. Hamarabb kellett volna jönni, hamarabb kellett volna elmondani az érzéseket, s nem a végsőkig várni.

Louis Tomlinson sem szerette volna ezt sem átélni, sem éreztetni ezt valaki mással. Tudta, hogy szeretik Őt. Tudta, hogy az Ő fájdalma mit sem ér azzal szemben, amit Ő okozna akkor, ha kioltaná a saját életét, ezért egy olyan döntésre szánta el magát, mely lehet, hogy senkinek nem fog tetszeni, Ő mégis úgy érzi, ez a legjobb megoldás.

Kelletlenül battyogott ki a szobájából, ahonnan immáron harmadik napja nem tette ki a lábát, s a fiúk, a bandatársai már nagyon aggódtak érte. Főleg Harry és Zayn. Harry a legjobb barátjaként tekintett még mindig a fiúra, akkor is ha az már réges rég elutasított felőle mindenféle kommunikációt. Zayn pedig, Zayn a titokzatos. Ő az, akiről soha nem gondolnád azt, hogy meleg, akiről soha nem mondanád meg, hogy szerelmes a bandatársába. Hajjaj, pedig nagyon is ez a helyzet, de Ő is fél ám, nem csak Louis. Zayn az a fajta, aki próbálja félretenni, elnyomni magában az érzéseket, még akkor is, ha a saját szeme előtt történik a szerelme életének tönkretétele. Tudta, egy meleg ember megérzi, sejti, sőt, látja a másikon ha az meleg. S Ő látta. Tudta, hogy Louis-ban milyen folyamatok mennek végbe, de hiába is szeretett volna egy kicsit is közelebb férkőzni hozzá, Louis nem engedte, pedig az volt minden vágya, hogy egyszer odarohanjon hozzá Zayn és a vakolatba passzírozza, majd elmondja mennyire is szereti Őt miután kifulladásig csókolja.

Szép álmok, de Zayn-ben egyre erősödött az érzés, miszerint rettentően kívánatosak azok a piros ajkak, melyeket Louis kedvtelve szeretett harapdálni minden reggel, amikor a konyhába vezetett az útja.

Ma sem történt másként. Ajkait harapdálva csoszogott be álmosan a konyhába, félmeztelenül, s azt sem vette észre, hogy a többi bandatársa az asztalnál ül, s tágra nyílt szemekkel nézik az épp hűtőhöz lépdelő Louis-t.

-Louis? – Harry meggyötört arccal nézte a szinte csontsovány barátját és az megugrott a hirtelen hangra, s lesütötte a szemét egyből, amint észrevette magán, hogy nincs rajta póló és mindenki látja a vékonyságát.

-Sziasztok. – halkan motyogott, s most döbbent rá igazán, hogy mennyire is megváltozott. Régen annyira vidám volt, élettel teli és Szabad! De most…

Zayn nem bírta tovább nézni ezt. Hiába akarta odaképzelni a nemrégiben még ott dolgoztatott szexi izmokat a bordák fölé, egyszerűen képtelen volt eltekinteni attól, hogy mennyire lefogyott.

-Lou! – Zayn halkan szólalt meg, mire mindenki ránézett a hatalmas csönd közepette. – Beszélhetek veled? Négyszemközt. – Louis mindenfelé nézett, kivéve a srácok szemeibe, legfőképpen Zayn-ébe nem. Nem akart vele beszélni, kettesben meg biztosan nem, nem bírná ki. Nem!

-É-én..- sóhajtott, és alig hallotta a hangos óra csipogását, mert annyira gyorsan vert a szíve.

-Kérlek. – lehajtotta fejét, és megadón bólintott egyet. Tudta, hogy ez lesz a veszte. Bárkivel szívesebben beszélt volna, csak Vele nem.

Tíz perc múlva mindketten Louis szobájában ültek az ágyon és Lou végre felvett egy fekete pólót, ami eltakarta a vékony testét, de a szín miatt talán még annál is vékonyabbnak tűnt, mint amilyen valójában. Zayn a takaróból kilógó szöszt csavargatta, Lou pedig a kezeivel babrált. Nem akart megszólalni, de ez a csönd olyan kínos volt, hogy meg merné kockáztatni azt is, hogy kínosabbnak nevezné a régi zuhanyzós incidensnél. Akkor ugyanis olyannyira részeg volt, hogy teljesen csupaszon állt be Zayn mellé a zuhanykabinba, ahol ugyancsak csupaszon zuhanyzott az említett.

-Louis? – Zayn Louis arcába próbált nézni, de le kellett hajolnia, mert ismét lehajtott fejjel ült előtte a kékszemű.

-Igen? – fáradt hanggal válaszolt, ami Zayn-nek nemhogy zene, hanem inkább gyötrés volt, legalábbis a füleinek biztosan.

-Miért teszed ezt magaddal? – halkan beszéltek. Már – már suttogtak, de mégis hangosak voltak ahhoz, hogy egymás hangját ki tudják élvezni.

-Hiányzik. – Zayn nem értette mi. Fogalma sem volt, hogy szeretett barátja miről is beszél. Ám folytatta. – Az, hogy minden olyan legyen, mint a válogatón. Annyira jó volt. Vidámak voltunk és..és szerettük egymást. – sírós hangja Zayn szívét is elfacsarította.

-Most is szeretjük egymást, Lou! – megrázta a fejét és kárörvendőn felkacagott.

-Dehogyis, Zayn. Ha tudnátok milyen az, ha szeretjük a másikat, nem néznék ki így. Nem ti vagytok a hibásak, erről szó sincs. Csak olyannyira belefáradtam ebbe, hogy már…már nem bírom. Sajnálom. – Zayn összehúzott szemöldökkel ült előtte és szíve egyre hevesebben vágtázott a mellkasában. Folyton Lou ajkait nézte, ahogy mozognak, viszont Lou ezt nem láthatta, mert még mindig lehajtott fejjel ült az ágyon.

-Nem értelek.

-De. Tudod, hogy miről beszélek. Nem szeretném rád kenni, mert tényleg egyáltalán nem te tehetsz erről, de amióta bejelentetted..a…a másságodat, a banda romokban van. Tudom, hogy nehéz…vagyis..vagyis nem, nem tudom mennyire nehéz. – elpirult és még lejjebb hajtotta a fejét, de már csak össze – vissza hablatyolt. Zayn ahelyett, hogy magára vette volna, elmosolyodott és közelebb kúszott Louis- hoz.

-Louis. Tudom, hogy tudod. Nézd, én magam is belátom, hogy rengeteg minden változott a bejelentésem óta, de ez nem jelenti azt, hogy így is kell maradnia. Meleg vagyok. És? Eddig is ugyanez a Zayn voltam, és továbbra is az a Zayn maradok, aki most. Látom, hogy min mész keresztül, de eddig nem engedted, hogy egy kicsit is segítsünk. Most lett elég. Főleg számomra. Ennyi volt. Ezután már csak az következik, hogy kórházban fognak ápolni, és nem, nem a kórteremben. – Louis agyának ez rengeteg információ volt, s a feléből nem értett semmit.

-Mire akarsz k-kilyukadni? – Zayn megforgatta a szemeit és két tenyere közé vette Louis erősen borostás arcát.

-Arra te lüke, hogy szeretlek. Nem kell semmit sem mondanod, tudom, hogy nem egyszerű. De fogd fel végre, hogy mindannyiunknak fontos vagy, rettentően. Nem hagyhatjuk, hogy tönkretedd magad, sem azt, hogy olyan döntést hozz, ami elkapkodott és megfontolatlan. Szeretnélek megvédeni és visszahozni az életbe azt a Louis-t, a mi Boobear-ünket, aki még a samponunkat cserélte festékre, vagy síkosítót tett a fogkrémbe. – Megtelt a szíve, amint látta, hogy Louis ajkai felfelé görbülnek.

Louis úgy érezte, hogy erre várt. Csak erre várt. Hogy Zayn végre idejöjjön, szerelmet valljon neki és elmondja mennyire is hiányzik neki Ő.

-Nagyon hiányzol nekünk. Nem csak nekem, ott van például Harry. Annyira rosszul érzi magát, hogy nem beszélsz már vele. Nem hülyéskedtek a Larry-s vicceken és a véletlenül elsült egyszerre- cselekedeteken. Liam még mélabúsabb, mint volt. Már nagypapa-direction lett belőle. Niall pedig, ha hiszed ha nem, mindig itt éjszakázott az ajtód előtt. Napok óta. Szeret téged és már egy jó ideje nem hallottuk a tipikus ír-röfögését. – folytatta volna, de meghallotta Louis szipogását.

-Ne haragudjatok rám. Annyira nagyon sajnálom. Tu-tudod, én már azon is elgondolkodtam, h-hogy véget vetek ennek. Az életemnek, d-de tudtam, hogy szerettek, ezért sem tettem m-meg. Olyan e-egyedül voltam ezzel a teherrel. A-annyira hiányoztok. – Zayn nem tudta mit tegyen. Csókolja meg? Vagy ölelje át? Valljon szerelmet újból? Vagy kérdezze meg, hogy viszonozva van-e?

-Szeretlek. – Louis felkapta a fejét, s mintha most hallaná először, igazából elmosolyodott. A tipikus fülig érő mosollyal, melynél a szemei alig látszódnak és fogai megvillantak. Zayn is mosolyra húzta ajkait. –Kérhetek valamit? – Louis bólintott mosolyogva és csillogó szemekkel nézett Zayn-re. – Megcsókolhatlak? – Louis lefagyott. Mosolya egy szempillantás alatt tűnt el arcáról, s ismét olyan komor lett, mint volt ezelőtt.

Zayn is észrevette a hirtelen változást és egyből szabadkozni kezdett.

-Ne, ne. Felejtsd is el, hülyeség volt. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. – épp át szerette volna ölelni fekete pólóban ülő barátját, mikor az ellökte magától és a nyakához kapva az ajkaira nyomta sajátjait. Zayn úgy meglepődött, hogy kipattant szemekkel figyelte az előtte lévő vékony férfit, aki minden odaadással erőlködött azon, hogy az első férfival történő csókja tökéletes legyen. Zayn ezt nem foszthatta meg tőle, sőt, nem is akarta.

Azonnal visszacsókolt és hagyta, hogy Louis irányítson bár még sosem csókolózott Ő sem úgy, hogy nem Ő irányított. Ezt is ki kellett próbálnia, s rájött, hogy ugyannyira, vagy talán még jobban élvezi ezt, mint a domináns szerepét. Imádta, ahogy Lou remegő ajkai meg – megmozdulnak minden egyes nyelvcsapás után, és a nyakán fekvő puha ujjai is megrándulnak olyankor. Sosem gondolta volna, hogy ilyen is lesz vele csókolózni, és rettentően pozitívan csalódott.

Mikor már tényleg nagyon fogytán volt a levegőjük, Zayn-nek muszáj volt elszakadnia tőle, de Louis felől csak egy morgás hallatszódott. Felkuncogott és megtöltötte tüdejét friss oxigénnel.

-Élvezted mi? – Zayn egy puszit nyomott Louis kivörösödött, duzzadt ajkaira.

-Köszönöm. De…én..én nem tudom ezt, Zayn. Én túlságosan, ah nekem ez annyira nehéz. – felsóhajtott és ismét ugyanott tartottam, mint ezelőtt.

-Mit szeretnél?

-Azt, amikor még fiatalok voltunk…és szabadok. – Zayn talán meg is szédült kissé, annyira letaglózta ez a válasz.

-Oh, Lou. Szeretlek téged érted? Mit szeretnél, mit csináljak? – mosolyogva megrázta a fejét az alacsonyabb és hozzábújt Zayn-hez.

-Most semmit. Csak azt, hogy legyél itt, és holnap felejtsük el ezt az egészet. – Zayn nem értette Louis miért szeretné elfelejteni a csókokat és a beszélgetésüket, de ráértek még ezen gondolkodni, hisz most azt a feladatát kell teljesítenie, hogy elfeledtesse Louis-szal a rossz napok eseménytelen óráit és újakat kreáljon neki, illetve rengeteg csókot tudjon lopni tőle, mert hiába múltak el már húsz évesek, ők még gyerekek, akik fiatalok és szabadok akarnak lenni, míg világ a világ!