Remember Me..

Sziasztok,

Elnézést a késésért, de eléggé filmnézősbe vágtam a hétvégémet.

A "Megöltem anyámat" meg kell nézzétek...világi film!

A részről pedig annyit, hogy szemmel láthatóan nem lett folytatása a Sky Is The Limit-nek....de nagyon remélem,hogy ez is elnyeri a tetszéseteket!

Szomorú hangvételű lett,szóval úgy olvasni!

Always in your hearts,Niky

„Sweetcheeks..

Nem is sejted mi ez, igaz?Egy buta levél, amit lehet, hogy elolvasol, lehet nem…de nagyon remélem, hogy igen.

Tudod, rengeteg kérdésem van…de először magamban kellene helyrehoznom az érzéseim, azt hiszem.

És sajnálom.Harry, istenem, sajnálom ezt.

Sohasem gondoltam, hogy ide fogok kerülni, ide jutok egyszer.Tényleg! Nemsokára a huszonötöt tölteném…és egyszerűen képtelen vagyok még felfogni ezt..nagyon nagyon rosszul érzem magam.

Bocsánatot szeretnék tőled kérni…elsősorban tőled. Nem hinném, hogy tudatában voltál annak, mikor megtetted azt a dolgot, ami egy kis reményt adott nekem…

Megcsókoltál Hazz!

Piszkosul élveztem, de tudtam, hogy fájni fog…de azt nem hogy ennyire. Másnap reggel olyan mosollyal keltem fel, mint már nagyon rég..s utána megkérdezted,hogy mi a baj..jól vagyok-e. Emlékszel ugye?

Nos, csak reménykedtem, csupán abban, hogy hátha rájössz mi is zajlik le bennem, s emlékszel az előző estére. Nem így történt.

Tudod miért voltam rosszul, Hazz? Utáltam magam, rettentően, amiért elhittem neked mindent. Amikor lágyan csókoltál, és oh, mennyire élveztem.

Szerettem volna azt hinni, hogy nem egy ábránd az egész csupán. De az volt.

Elhittem…naivan elhittem, hogy van még reményem.

Ah, minek is írom ezt? Nem is érted!

Szeretlek, Harry!

Amióta ismerlek szeretlek..nem tudom a pontos dátumot, de talán akkor szerettem beléd igazán, mikor a hotelban átjöttél..

Hiába voltam mérges, amiért felébresztettél, olyan aranyos voltál…együtt aludtunk. Én majdnem húsz, te pedig tizenhét évesen.

Hülyeség az egész.

Csak sírok, mint egy idióta és a közös pillanatainkat pörgetem le a fejemben. Csupán a jókat.Abból volt bőven..de sajnos rosszak is…főleg az utóbbi időben.

Eltávolodtunk egymástól.

Sajnálom, miattam van.

Túlságosan fájt már minden egyes perc, amit az érzéseim kimutatása nélkül kell veled töltenem.

Nem akartam ezt.

Azt hittem könnyebb lesz majd…ha nem beszélek veled, sikerül elfelejtenem téged.

Nem sikerült, sőt…rosszabb lett.

Hmm, ha tudnád hányszor volt az ujjam a hívógombon..de sosem tudtam megtenni.

Szerettem volna azt hinni, hogy hiányom neked…de te nem hívtál. Egyszer sem hívtál, Harry!

Tudod, mennyire fájt?

Valószínűleg ennél jobban már nem fájhatott volna. Már mindegy volt.

Miért mentem el? Miért hagytalak ott titeket?

Az a sok ígéret, Hazz!

Nem tartottuk be őket.

Megígértük egymásnak, hogy sohasem bántjuk meg a másikat! Sikerült, bár tudom, hogy nem szándékosan.

Megígértük, hogy örökké itt leszünk egymásnak…nem tartottam be. Sajnálom.

Nem tudtam betartani, mert szeretlek.

A szeretlek szó nem tartozik két barát közé, igaz?

Pedig annyiszor el szerettem volna neked mondani…nagyon sokszor.

De nem volt megfelelő alkalom, s mikor már tényleg elhatároztam, hogy elmondom….bemutattad a barátnődet…mert nekem szeretted volna először.

Szerinted, hogyan éreztem magam?

Kérlek ne haragudj rám, s legfőképpen magadra sem..nem a te hibád!

Én rontottam el..nagyon.

Miután összetörtem..miattatok..magam miatt, már döntöttem.

Kiléptem, nem bírtam tovább Harry! Megőrültem a hiányodba, azt hogy annyiszor voltál hozzám közel, mégis annyira távol. Hogy mi álltunk a legközelebb egymáshoz a bandából, de sosem beszéltünk nyíltan a szerelemről..s az identitászavaromról sem…

Fel sem merült bennem az, hogy meleg lennék. De mikor egyedül kellett aludnom, s azt kívántam bár te lennél itt mellettem..megrémültem.

Fel sem fogtam mi ez…csak egy hiú ábránd a részemről..

Nem az volt, már évek óta szeretlek téged!

Fogalmam sincsen miért írom most ezt neked, de tudd,hogy nem bűntudatot akarok benned ébreszteni, csupán csak el akarom mondani mi zajlik bennem.

Utána, már csak a kocsmákat jártad..

Nem hallgattál rám, pedig én is hasonlóan voltam, mint te.Fájt téged úgy látnom..oda jutottam, hogy ha vele vagy boldog menj vissza hozzá..próbáld helyrehozni.

Nem tudtad.

Összezuhantál, s nem hagytad,hogy segítsek.

Miért nem?

Miért hagytál akkor is egyedül?

Úgy döntöttem feladom..nem tudtam kommunikálni veled, mert nem hagytad…aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját, s most készülök a következőre..az utolsóra…

Megismertem egy lányt, s összejöttem vele..hátha egy kis időre ki tudlak verni a fejemből.

Ez sem ment..ám a média mindent tudni akart…

Az a rohadt média..

Ő lett a hivatalos barátnőm, és ne haragudj rám…ezért sem..

Mondd, ha nem lennénk rivaldafényben tudnál valaha szeretni?Szerelemmel?

Nem tudom ezt meg sajnos. Kár…mert már fájdalmasan szeretlek.

Fájdalom.

Fájt neked, mikor nem voltam ott? Mondd,hogy fájt! Mondd, hogy hiányoztam! Mondd, hogy szeretsz!

Csak mondanád…

Nem fogod..mert már nem fogom hallani.

Őrült vagyok, belebetegedtem ebbe, nem bírom ezt folytatni!

A hazudozást, a bájolgást, a kötelességet..az egész életet.

Sajnálom Harry!

Sajnálom, sajnálom és sajnálom…elmondhatatlanul.

Gyáva vagyok!

Nem mertem eléd állni..évekig. S most sem. Inkább leírom ezt mind neked, pedig fáj mindenem, az elmém, a testem, a szívem, a lelkem.

Mondanám, hogy felejtsünk el mindent..de nem tudok felejteni. Nem megy. Téged sem tudtalak.

Az összes barátnőd..az összes futókalandod egy löket volt számomra..de a vége már magától jött.

Nem is tudom mikor döntöttem így…talán a sok egyedüllét..a gondolkozás hozta magától a helyzetet.

Tudod hol vagyok?Hol írom ezt most?

Nem,nem a fürdőszobámban.

Hatalmas a szél és az autópálya zaja sem kellemes, de sírok…

Az időjárás is az érzelmeim írja le…szomorúság,végtelen összetörtség.

Sosem hitted volna, hogy az egykori vicces srácból ilyen lesz! Nem, ugye?

Én sem…

Én..csak…tényleg őrjítően szeretlek.

Az a legnagyobb problémám, hogy ezt senki sem tudja..soha sem mutattam ki. Milyen sokra vittem volna színészkedéssel..

Magam sodortam ide, s magam kell véget vetnem ennek…és..és ennyi..

Ennyi volt Hazz.

Nagyon, nagyon sajnálom..

Az életnél is jobban szeretlek, ezt ne felejtsd el!

S egyet kérek csak még!

Emlékezz rám, én soha nem felejtelek el!

Szeretlek,

Boo”

Harry félt, rettentően. Mikor az üzenetet olvasta, már nagyon rettegett attól, hogy Lou..hogy Lou nem..

Szaladt, tudta, hogy hol lehet, hisz azon a hídon mentek végig mindig, ketten.Barátokként.

Nem akarta, hogy igaz legyen..nem akarta, hogy idáig fajuljon..nem akarta, hogy ne tudják egymás érzéseit. De míg az ő Boo-jának hamarabb sikerült rájönnie mi is zajlik benne, addig Harry-nek nehezebb volt a dolga.

Szerette Louis-t…oh, de még mennyire szerette.

Csak kár, hogy erre talán későn jött rá.

Csak futott és futott, ahogyan a tüdeje bírta, s leszarta azt a pár kilométert, amit meg kell tennie..mindennél gyorsabb volt akkor.

S mikor meglátta Louis autóját..kezdett félni..annál jobban.Nyitva volt és…nem olyan volt,mint szokott.

„Oh,szerelmem,mit tettél”-gondolta magában, s sírva rohant a korlátokig…ahol meglátta Őt.

Meglátta.

Megtalálta.

Alig látott a könnyeitől, s meg kellett törölnie a szemeit, hogy tisztán lásson.

Felzokogott örömében, mikor meglátta…hogy nem tett semmit.

Ült…a korláton kívül…de még ült.

-Boo..-remegő szájjal és nedves arccal nézett az összetört férfira,akit annyira szeretett.

-N-nem mertem megtenni..annyira rossz.Meg akarom, de félek…-szipogott.

-Ne tedd!-magabiztosan suttogta a két méterrel előtte lévőnek, s a másik hátrafordult, de Harry-nek elfacsarodott a szíve, mikor meglátta a szemét..s a..a kezeit.

Véreztek, sebesek és vörösek voltak…

-Miért kellene itt maradnom, Hazz? Kiért..-az utolsó szót Lou csak motyogta, de tudta, hogy a másik hallotta.

-Értem.Miattam.A fiúk…a családod…csak én.-Annyira félt, hogy talán már a szerelemhez is túl késő…túl késő, hogy boldognak lássa még valaha.

-M-miattad? Harry..olvastad?-Harry is felszipogott.

-Igen..s bár ne tettem volna.-leült az ő Boo-ja mellé, s beljebb húzta magukat egy kicsit…de még így is két méter volt közöttük..

Távolság.

-Sajnálom, Boo.Rettenetesen sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam a bizonytalanságommal…csak..csak féltem, ahogy te is. Nekem ez nehezebb volt, ilyen vagyok..ismersz.-elkapta a görcsös sírás, ahogyan Lou sebeire nézett.-Lou..én..nem akartam ezt, ha elmondod..vagy egy kis jelet küldesz..akkor annyival egyszerűbb lett volna..-Lou félbeszakította suttogásával.

-A csók nem volt elég jel, Harry?Te akartad…de aztán…-összeszorította a szemeit és elengedte a korlátot. Harry megmerevedett.

-Lou,Nem!-keservesen ordított,s csak azt látta,hogy az imádott test egyre kisebb lesz, majd csobban egyet a vízben..-Szeretlek!

Gondolkodás nélkül ugrott utána.

Begörcsölt a vádlija a hideg víztől, de úszott…az élete értelme..nem!

El sem hitte, mikor ráakadt..s kapálózott..

Nem akarta, hogy megmentse..s ez Harry-nek jobban fájt bárminél. Mennyit szenvedhetett miatta…

Végül kihozta…egy koszos, mocskos helyre…de kihozta.

Reflexből kapott Lou ajkai után, s most nem a szenvedély miatt tette..hanem hogy az friss oxigénhez jusson. Bele sem mert gondolni mi lesz ha…mi lesz ha nem lesz elég..mi lesz ha ő ide kevés?

Sikerült.

Harry pedig elterült a földön, s magára húzta Louis-t,aki még mindig köhögött kissé, de már éber volt.Harry halkan bőgött, sírt és imádkozott.

-Mi-mié-miért?-Harry görcsösen szorította magához a pihekönnyű férfitestet, a szerelméét.

-Mert szeretlek, Boo.-Lou elernyedt teste csakis Harry segítségével tudott ülőhelyzetbe kerülni. Az ő Boo-ja egy hangot sem adott ki, sőt..alig lehetett látni, hogy lélegzik.-Mert szeretlek, s ha erre hamarabb jövök rá, megkímélhettelek volna ennyi fájdalomtól. Ne haragudj rám, Boo.Én kicsi Boo-m. Ha elveszítettelek volna…utánad megyek. Ha nem szeretnélek szerelemmel, akkor is megtenném, hisz „LOHA”.-mindketten elmosolyodtak az emléken.

Ez náluk azt jelentette, hogy örökre…Louis és Harry..azaz „LoHa”.

-Meg tudsz nekem valaha bocsájtani, Boo? Tudom, hogy szeretsz..s én is téged, de ha ez már nem elég..akkor. Akkor tényleg eltűnök..-újból sírt. Egyszerűen képtelen volt abbahagyni.

-Szerinted hogyan tudnék élni úgy? Veled..nehéz volt..nélküled pedig felemésztő. Nem tudtam megtenni…amit akartam, és..és ennyi.-Harry próbálta összefonni a gondolatokat, de nem tudta, hogy ez most mit is jelent.

-Akkor?-Harry Lou-hoz fordult teljes testével és térdén ülve törölte ki a másik szeméből a könnyeket.

-Szeretlek..-Lou óvatosan rárakta a kezét Harry-ére,s az megremegett, majd a nyakára simította a puha kezeket.

-Én is szeretek, Boo.Nagyon..-közelebb hajolt és várt. Lou nem ellenkezett csak lehunyta szemit, s ajkait kis résnyire szétnyitotta. Harry óvatosan odahajolt, s megcsókolta az ő Boo-ját. Az ő kicsi BooBear-jét. A részeg csókot leszámítva, melyre Harry alig emlékszik, ez az első csókjuk, s megismerkedésük után hat évvel, rengeteg fájdalommal a hátuk mögött…végre bevallották maguknak s egymásnak szerelmüket a másik iránt.

Lou már annyira ködös tudattal csókolt vissza, hogy az sem érdekelte, ha maga a pápa áll mellettük, vagy hogy másnap az újság címlapján fognak virítani..

Csak érezni akarta végre az imádott felének ajkait, s elhinni, hogy igazán szereti őt, s nem veri át…

Azt Lou már nem élte volna túl.

Harry viszont nem játszott, tiszta szívből szerette Louis William Tomlinson-t, aki ugyancsak igazán, szerelemből szerette Harry Edward Styles-t.