A Lot Of Fault/1

Sziasztok, ne haragudjatok a késésért, nagy másnapossággal küzdök :D

A múltkor ígértem egy bejelentést, aminek nem mindenki örülne, viszont aludtam rá egyet és meggondoltam magam. Azzal, hogy írok nem csak nektek, hanem magamnak is örömet okozok, szóval akár írtok véleményt akár nem, én folytatom.

A részről pedig annyit, hogy ez ismét egy újabb történet, amit két részbe szedtem. Remélem mindenkinek tetszik, Jó olvasást!

Always in your hearts, Niky

-Úgy van,verjétek csak,megérdemli a kis görény!-a többiekre néztem,akik éppen szegény szőke lúzerünket ütötték.Pár pillanatra még meg is sajnáltam,de kivertem a fejemből ezeket a gondolatokat.Csak púp az ember hátán,mit ér Ő nekem?

-Zayn,nem bírja.-felnevettem.

-Leszarom.-beláttam tényleg eszméletlenül fekszik és tiszta vér.-Jó,hagyjuk.Azért nem akarom megölni.-sóhajtottam egyet és ellöktem magam a faltól,hogy aztán a többiek kövessenek.

-Mi lesz vele?-Tim mindig is jólelkű volt…ezért is bírtam.

-Nyugi,Liam úgyis mindjárt jön érte,ahogy mindig.Azt hiszi,mivel tűzoltó bárkit meg tud menteni…faszság.-tovább mentünk és mikor átfordultunk a kereszteződéshez megláttuk az említettet.

-Már megint mi a szart csináltatok?Hm?-fújtatott.Milyen szép szemei vannak…állj!-Hozzád beszélek faszfej!-elvigyorodtam.

-Inkább menj,ha úgyis annyira védelmezed,akkor legalább pofozgasd fel!Remélem még él.-összeöklöztünk Joshua-val és mentünk utunkra,otthagyva a halálra rémült Liam-et.

-Egyszer visszakapod ezt Zayn.Az élet nem olyan kegyes,mint mi!-futott barátjához.

Hiába gondoltam,hogy hülyeség,nagyon jól tudtam,igaza van.

-Zayn?Mi van haver?Ugye nem lett hirtelen bűntudatod..ezek csak lúzer parasztok.-semmiképpen sem vallottam volna be,de igaza volt.Nem kellett volna ennyire megvernünk.

-Ne-nem.Figyu,skacok.Én hazamegyek most,eléggé kimerültem,ledőlök,de holnap találkozunk okés?-lepacsiztunk és hazafelé vettem az irányt.Nem kellett tíz perc mire becsuktam magam mögött az ajtót és egy mozdulattal bedőltem az ágyamba,de előtte még meggyújtottam a cigarettámat,amit gyorsan el is szívtam.Elég kómásan éreztem magam és már arra sem emlékszem,hogy most valójában eloltottam-e a cigim vagy sem.

Liam szemszöge:

-Oh,édes istenem,Niall.Mit tettek veled!-letérdeltem elé és kezembe vettem fejét,mi már-már a felismerhetetlenségig össze volt verve.-Tarts ki,kérlek!Azonnal hívok segítséget.-kihalásztam mobilomat a zsebemből és hálát adtam az égnek,hogy a tűzoltóruhám volt rajtam,mert így sokkal könnyebb volt őt felemelni.

-Hívtam a mentőket..pár perc,Csak ne legyen semmi bajod.Tudod,hogy fontos vagy nekem,nem hagyhatsz itt!

Niall már évek óta az életem része.Nem,nem a barátom,vagyis nem a pasim,de olyan mintha a testvérem lenne.Tulajdonképpen az,a szüleim örökbefogadták,mikor még éltek.Nyolc éves korom óta,azaz már tizennégy éve velem van.Amióta a szüleink meghaltak,csak egymásra számíthatunk.Ezért is féltem őt mindentől.Még csak tizenhét lesz…nem szeretem ha egyedül lófrál és összefut ezekkel a banditákkal.Zayn huszonhárom éves,felnőtt és el sem tudom képzelni mi járhat olyankor a fejében,mikor megverik őt.Emlékszem,mikor először találkoztam Zayn-nel.Akkor egy normális,rendes srácnak tűnt.Fogalmam sincs mi történhetett vele,de semmi sem lehet ok arra,hogy ártatlan embereket,pontosabban egy fiatal fiút vernek meg csupán szórakozásból.

Apró nyöszörgések szakítottak ki gondolataimból.

-Niall?Ni..nyugodj meg,tartsd csukva a szemeid és próbálj meg nyugton maradni.Itt vagyok,szeretlek és nem hagyom,hogy többé velük legyél.Nem hagyom,csak épülj fel!-meghallottam távolról a sziréna hangját.Végre.

Éppen mikor berakták a kocsiba,megcsörrent a telefonom.Hurrá.

-Gyorsan mondd!-szólítottam fel a főnököm,igaz,hogy a felettesem,de ugyanolyan ember,mint én.

-Liam,bocs a zavarásért,de szükség van rád.Az Abbey Road-on az egyik sikátor melletti lakásban tűz ütött ki,és ketten kevesek vagyunk ahhoz,hogy kihozzuk a bentlévőt.A közelben vagy?-körbenéztem,s lám…igen.

-Azonnal megyek.-leraktam és visszafordultam Niall-hez.

-Jó kezekben vagy.Muszáj mennem,de ha két óra múlva nem lennék ott,rúgj seggbe ha felébredsz!-megpusziltam a homlokát és futottam a helyszínre.

Hatalmas füst lézengett mindenfelé,s akkor láttam meg,melyik lakás is az…ne-ne!

-Mi folyik itt Bob?-vettem fel a sisakot és futottam vele együtt az ajtóhoz.

-Ezt majd később megbeszéljük!Most hozzuk ki a bentlévőt.-megállt bennem az ütő.Hiába kívántam azt,hogy kapja vissza az élettől,amit másokkal tesz,nem szerettem volna ezt.Nem érdemli meg.Hisz nincs senkije sem,ugye?

Leszartam a kiáltásokat,amik mögülem érkeztek,a felszerelésem rajtam volt,így az égésen kívül nagyobb dolog nem történhet velem.Befutottam az ajtón,s megéreztem az istentelen forróságot ami körülvett…rengeteg füst.Jézusom,hol lehet?

Egyszer jártam nála…és reméltem,hogy a szobájában dőlt le,mert oda szaladtam legelsőnek.Az egyik gerenda leszakadt előttem,így csak átmászni tudtam a ledőlt fal tégláin.Hevesen vert a szívem és kapkodtam a levegőt és az sem könnyítette meg a dolgom,hogy a nehéz oxigénpalack a hátamon volt.Siettem ahogyan csak tudtam,de csak remélni tudtam,hogy még időben vagyok.

Ott volt.Az ágyon,vagyis ami abból maradt…valószínűleg felébredt a tűzre,de már csak akkor,mikor a füst körülvette a lakást.Füstmérgezés.

Istenem.

-Zayn,Zayn!-hiába is éreztem ellenszenvet iránta,tudtam,hogy az sem valós.Könnyek gyűltek a szemembe a látványtól s olyan gyorsan kaptam karjaimba ahogy reflexeim bírták.

-Úristen,ne csináld ezt,kelj fel!Ébredj,Zayn!-teljesen olyan volt,mintha csak az élettelen testét tartanám a karjaim között.Futottam ugyanazon az úton,mint ahol bejöttem,de még egy fal ledőlt előttem,már nem tudtam ugyanarra menni.A forróság egyre jobban vett körbe és a füsttől nem láttam semerre.Levettem a szám elől a maszkot és Zayn szájához tartottam,ennél nem lehet rosszabb állapotban,belehalhat..

Nem tudtam sokáig tartani a levegőm,ezért visszavettem egy pillanatra,de utána ismét Zayn szája elé helyeztem azt.Muszáj volt elindulnom valamerre,épp kikerültünk egy égő bútordarabot,ami leesett a falról,s azon át tudtam lépni,majd megláttam a világosságot.A lábam már rettenetesen fájt,de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki,mert volt fontosabb dolog is,ami perpillanat Zayn élete.

-Szent isten!Vegyétek ki a kezéből.-Bob ordított és ha jól láttam már a többi kolléga is a helyszínen volt.-Liam,mutasd a lábad!-vizet locsolt a területre és széttépte a nadrágomat.Munkásruha…drága lesz.-Orvost,most!-kezdtem kómálni a rengeteg embertől és a füsttől és a látásom is homályossá vált.

-Bob,ne-nem kell.Zayn!Mi van vele?Ugye jól van?Mondd,hogy jól van!-Zayn felé néztem,s nem sokat láttam a sok orvostól.Ne…nem halhat meg!

-Liam,Liam!-pofozgatott,de már annyira fájt a fejem,hogy csak egy kiadós alvást szerettem volna…azonnal.Nem sokra emlékszem utána…csak a rémült tekintetekre és Zayn bebugyolált testére,amit egy mentőhelikopter vitt-valószínűleg-a kórházba.

Vakító fényesség szökött be a szemhéjaimon,s ezért egyből visszacsuktam a szemeim.Halk csipogást hallottam meg magam mellől,s rájöttem ebből,no meg a bűztől,hogy ez bizony kórház.

-Liam?Jesszusom végre!-Bob?
-M-mi a fészkes franc van velem?-a fejem olyan szinten hasogatott,hogy azt hittem a fájdalomtól fogok elaludni.

-Először is nyugodj meg,másodszor pedig már napok óta itt vagy.-kitágultak a szemeim.

-M-mégis mennyi ideje?-Niall,Zayn…basszameg az isten.

-Pontosan ma van négy napja.A lábad súlyosan égett,és a sokk miatt nem érezted,hogy rád esett egy gerenda,agyrázkódásod van.Mielőtt megszólalnál,örülj,hogy csak ennyi van.Be is törhetett volna a fejed,vagy meg is halhattál volna.-igaza van…de..

-Niall hogy van?És Zayn?Ugye túlélte?-nem is mertem belegondolni…mi van,ha…mivan ha már nem…

-Liam nyugodj meg,ne izgasd fel magad,jól vannak.Vagyis,Niall már felébredt,de járni nem tud,de már nagyon szeretne látni.-elmosolyodtam.Én is nagyon szeretném már látni.

-És Zayn?-elkomorult.

-Öhm…hát,Ő..-nem nézett rám.

-Mondd már!-sürgettem.

-Kómában van,lélegeztetőgépre van kötve és a testének 45%-a megégett…életveszélyben van.-lesokkolt..nem,az nem lehet.Ilyen nem.

-És…az orvosok?-nyeltem egyet.

-Nem mondanak semmit,látom rajtuk,hogy tanácstalanok.Egy ilyen égést még túl lehetne élni,de károsodott a tüdeje is,sokáig volt a füstben…nem tudjuk,mi lesz vele.-Nem halhat meg!Még nem is….

-Nem halhat meg!Nem!-kitört belőlem a zokogás.Nem gondoltam volna,hogy emiatt sírni fogok,de úgy tűnik,hogy a stressz és az elmúlt időszak mélyebb nyomot fog hagyni bennem.

-Hé!Nem fog meghalni!A legjobb kezekben van és be is mehetsz hozzá,amint jobban leszel.Niall is hamarosan meglátogat,beszélhettek.Hidd el,minden helyre fog jönni!-de akkor is…miattam.

-De…de miattam van,én…-olyan szinten mardosott a bűntudat,hogy legszívesebben a pokolba küldtem volna magam,minthogy még egyszer a szemébe kelljen nézzek!Hogyan tudnám megtenni?

-Ezt azonnal verd ki a fejedből!Ilyenre még csak ne is gondolj!Az,hogy kihoztad és megmentetted,többet fog jelenteni neki,ha felébred,minthogy vannak sebei…ha később mész be,vagy később hozod ki,meghalt volna.Megmentetted Őt,szóval egy rossz szót se halljak még egyszer!-elgondolkoztam..ha tényleg így van,akkor van esély arra,hogy meggyógyuljon?Ah,de akkor is az az arrogáns bunkó maradna aki volt….nem éri meg.

-Jól van…nem érdekel,inkább mesélj Niall-ről!Mi van vele?Ugye hiányoztam neki ?-felsóhajtott és belekezdett,de én még így sem tudtam kiverni a fejemből a csokibarna szemeket.Akármennyire is  dühös vagyok rá Niall miatt,nem érdemelte ezt…sőt,ő sokkal de sokkal jobbat érdemelne.Főleg nem azokat a banditákat maga mellé….

-Istenem…-ahogy beléptem a szobába lecsurgott az első könnycsepp a szememből.Még aludt,de nekem akkor is fájt őt így látnom.-Niall…annyira..-szipogtam a vállára.

-Úristen,Liam!Végre felébredtél!Azt hittem már sosem fogsz.-csillant fel a szeme,mikor meglátott.

-Annyira jó látni…de olyan csúnyák.Niall én csak…nem akarom,hogy velük lógj oké?Zayn más…de a többiek nem…bármikor megvernének.Nem akarlak még egyszer úgy látni..soha többé.-átöleltem vállát és úgy sírtam…ahogy csak ő.

-Szeretlek Liam,ígérem többé nem megyek a közelükbe…csak ne történjen ilyen..soha.Azt hittem elveszítelek.-suttogta és erősen tartotta a vállam.

-Engem nem fogsz elveszíteni..itt leszek neked.Egyedül én vagyok neked,de ezt megígérhetem…tényleg nem megyek el.-hatalmasat sóhajtottunk és elmosolyodtunk bárgyún.Megvédem őt bármitől…az én testvérem…az én életem.

-Olyan jó,hogy itt vagy végre!Viszont ami Zayn-nel történt…én.Nem akartam,hogy ez legyen vele.Hiába veretett meg…akkor sem érdemli ezt.Mivan ha nem éli túl?Nem tudnám megbocsájtani magamnak.-visszafeküdt sziszegve az ágyába,én pedig mellé helyezkedtem jó szorosan.

-Én sem..fogalmam sincs mitől lehetett a tűz,de annyira borzalmas volt látni,hogy a füst és a tűz körülveszi őt…-beugrottak a nem olyan régen történt események képkockái és szorosan összezártam szemeim,nehogy újból előtörjenek a könnyeim.-Nem láttam semmit,tele volt minden égő gerendákkal és bútorokkal,melyek eltorlaszolták az utamat…ha jobban figyelek talán,talán kihozhattam volna hamarabb és akkor…-Niall átölelt.Ismét,és jó szorosan,mellyel belémfojtotta a szavakat.

-Ne emészd magad rajta.Megtörtént és kész,reméljük felépül és minden helyrejön.-mondta előrelátó bíztató mosollyal.Elámultam.

-T-te nem vagy dühös?-csendben kérdeztem,mindenféle él nélkül a hangomban.

-Nem,már nem.Tudod,kerekesszékkel meglátogathattam,és-jó tudom,hogy milyen rosszul is néz ki,de valójában nem…még így is csodás volt-rájöttem,hogy nem lehetek hülye és mindenki érdemel egy újabb esélyt.Hát itt vagyok,és ha van esély rá,megismerném jobban.-valami furcsa érzés szökött fel a torkomon és nem akart alábbhagyni.Muszáj voltam elmenni,mert beleőrülök.

-Liam?Hová mész?-nem válaszoltam csak kirohantam.Könnyes szemekkel mentem el Zayn ajtaja előtt,s majdnem továbbhaladtam….viszont látnom kellett.Gyűlöltem ezt az érzést.Tudom,hogy utálom Őt.Nem bocsájthatok meg neki ennyi rossz dolgot az egyik pillanatról a másikra,úgy,hogy Ő valójában semmit sem tett a bocsánat érdekében.Ráadásul a testvéremről van szó,ember!Nem vághatom ki az ablakon ezeket a sebeket,melyeket Ő okozott,csak azért,mert van egy nem oda illő érzésem felé….nem.

Letöröltem arcomról a forró könnyeket,melyek már órák óta potyognak és visszapillantás nélkül siettem vissza a kórtermembe.Miért érzem azt,hogy közöm van hozzá?Miért vágyok arra,hogy ismét rám nézzen?Miért akartam megmenteni Őt az életem árán is?Miért akarok megbocsájtani neki?

Reggeltől estig ezen járt az agyam,de nem jutottam dűlőre.Niall is meglátogatott,de hamar elküldtem…úgyszintén Bob-ot.Nem tudtam rájuk figyelni…hülyeség az egész de folyamatosan rajta agyalok és már lassan begolyózok.

Másfél hete vagyok itt,pontosabban tizenegy napja.Zayn még mindig nem kelt fel,s ami még rosszabb,hogy egy szösszenetnyi javulást sem mutatnak a leletei…csak a gépek tartják életben.

Niall-t hazaengedik holnapután,én viszont még egy hétig lopom a napot itt,és azt követően egy hónapig nem dolgozhatok.Felemelő érzés,nemde?

Szétunom a fejem itt,és még társaságom sincs.Az elmúlt napokban egyre többet járt az agyam a fekete banditán-tudom,hülyén hangzik,de legalább találó név-és Niall is sokat beszél róla.Olyan érzésem van mintha elkapta volna ezt a Stockholm-szindrómát vagy mit.Zayn így,Zayn úgy…nem tudom,hogy tényleg tetszik neki vagy csak afféle átmeneti dolog,de már rohadtul unom…és az a furcsa érzés sem hagyott alább,sőt,még inkább érzem,mely már lassan felemészt.

Hirtelen egy kopogás szakított ki az amúgy is badarságokon futkározó gondolataimból.Egy „szabad” után meg is láttam az illetőt,és az állam szó szerint a padlót súrolta.Olyan düh kelt életre bennem,mint még talán sosem.

-Te mi a jó eget keresel itt?-Joshua lehajtotta a fejét és a földet pásztázta.

-É-én..Liam,csak azért jöttem,hogy beszéljek veled.Sok mindent el kell mondanom.Nem kérem azt,hogy hidd is el amit szeretnék mondani,de hallgass meg.Többé nem látsz ígérem,de ezeket hadd,hogy elmondjam!

-Rendben,de utána iszkiri!-bólintott egy halvány mosollyal az arcán.

-Zayn-ről akartam veled beszélni.Tudod,Ő egyáltalán nem olyan,mint amilyennek mutatja magát.Pont az ellenkezője.Van a múltjában jó pár heg,olyan amiket,nem lehet kiradírozni,de Ő nem hogy megtanult volna velük élni,még mélyebbeket kreált magának.Meghaltak a szülei,mikor tíz éves volt.És ami a legszörnyűbb,hogy így…-nézett körbe.-egy tűzeset következtében.Zayn is ott volt,de Ő még időben ki tudott futni,a szülei viszont nem…élve elégtek.Zayn ezt sosem tudta feldolgozni,és nem is fogja tudni.Ennek az árnyékában élt mostanáig.Semmi olyan dolgot nem tett,amivel tüzet csinálhatna,mert félt…viszont ott volt a cigaretta.Bizonygatta,hogy nem lesz semmi baja..soha.Ám mégis,majdnem ez vitte a halálba.-lesokkolódtam.

-D-de akkor miért ilyen?Miért viselkedik így?És ti miért nem ellenkeztek neki sosem?-felsóhajtott.

-Ő ilyen.Ő ebben leli örömét,ha bánthat másokat.Úgy hiszi,ha látja másokon a fájdalmat talán az emberek megértik Őt és nem ítélik el.Nagyon fáj neki…a mai napig.El sem tudom,mondani mennyire össze volt törve,mikor rátaláltunk.Két évbe telt,mire megbízott bennünk.Ezért sem mondunk neki nemet…hülyeség,de talán ezzel köszönjük meg neki,hogy a barátjainak tart minket.Már-már a testvéremmé nőtte ki magát.-megértettem.Már minden világos.Ő tényleg az ellentéte annak,akit mutat….Ő valójában a szöges ellentéte a maszkjának…

Zayn!