Starboy ~2~

Harry mérgelődve dobálta ki a ruháit a szekrényéből egy bizonyos ruhanemű után kutatva, miközben félpercenként nézte az órát, hiszen alig maradt egy órája elkészülni és odaérni a konkrét időpontra. Mikor végre a keze ügyébe akadt a keresett darab elhadart egy gyors imát és gyorsan az illatos felsőtestére húzta, melyet évről évre egyre több tetoválás takar. Édesanyja már szó szerint megtiltotta neki, hogy még varrasson valamit, de Harry kijelentette, hogyha az életében eljön az a személy, aki mindennél fontosabb lesz számára, bármikor is legyen az, hozzá kapcsolódó szimbólum biztosan a testére lesz tetoválva.

Fél óra múlva már a csokornyakkendőjét igazgatta a nyakán, ami a felvétel után öt perccel idegesítette a kis darab a nyakánál, kénytelen volt elviselni, mert ez egy fontos nap számára. Nem a legfontosabb, de édesanyjának az. Hiába volt már Anne közel az ötvenhez, gyönyörűen ragyogott és fess volt mindennap, ez a szépség a londoni lemezgyáros Paul Wester-t is megbabonázta, s immáron fél év együttélés után egybekötik életüket. Harry-nek sosem volt teljesen szimpatikus a manusz, viszont semmi beleszólása nem volt édesanyja magánéletébe, pont úgy, ahogy édesanyja sem szólhatott bele milyen fiatal és idős férfiak járják körbe az ő egyetlen kicsi fiacskáját.

Nagyot sóhajtva simította le frissen vágott haját, melyet egy kis zselével illesztett a helyére, majd befújta magát párszor az egyik legférfiasabb illatából, ami a fürdőszobaszekrényében volt található. Körülnézett a szobájában, hogy mindene megvan-e, s mikor tudatosult benne, hogy igen, lecammogott a csigalépcsőn és Petunia-val találta szemben magát.

– Szép napot, uram. A cipője még az este megérkezett, illetve küldtek önnek még egy lakkcipőt a kellemetlenség miatt. – Harry elmosolyodott.

– Nagyon köszönöm, Petunia. Nem kell maradnod ma este, nyugodtan menj haza, van neked is dolgod. – puszilta arcon a fiatalos hölgyet Harry.

– Köszönöm, Mr. Styles. Hálás vagyok. – sütötte le szemét.

– Ugyan. – vigyorgott. Felkapta a dobozt, amit az imént emlegetett Petunia, és kibontotta belőle a fényezett koromfekete lakkcipőt. Egyből bele is illesztette lábait és lépegetett benne párat, hogy ne törje fel majd a lábát. Visszacsukta a doboz tetejét, de még előtte azért vetett egy pillantást az ajándék cipőre is. Nem rossz.

Mivel elfelejtette felhívni José-t, a sofőrt, ezért fogta a másolt kocsikulcsot és bepattant az egyik újabb Audi-jába, s kihajtott a garázsból. A megszokott tempónál kissé gyorsabban vezetett, de nem haladta meg a korlátokat. Nem szeretett volna ismét egy csekket a szélvédőjére, sem egy bírságolást, s nem azért mert nem tudja kifizetni, hanem mert ez a családja nevének nem tesz túl jót. A Styles Company a legjobb divatcég Angliában és híre az egész világot körbejárta. Modelleket és különféle szaktudással rendelkező stylist-okat foglalkoztatnak, s hamarosan indul be a tanfolyam is, melyben kifejezetten a Styles Company számára alkalmas gyakornokokat fejlesztik. Harry csak alelnök, hiszen édesanyja vezeti az egész céget, de mivel most összeházasodik egy szintén híres fickóval, lehetséges, hogy hamarabb ül a vezetői székbe.

– Harry? Hol jársz? Anyád már hatszor körbekérdezte az egész vendéglistát, hogy nem-e látott téged. – Ryan idegesen hadarta a szavakat és Harry-nek is nagyon kellett fülelnie, hogy a nagy hangzavartól, ami a háttérben szólt, halljon is valamit.

– Pontosan mikor is kezdődik? – kérdezte és kicsit gyorsabb sebességre kapcsolt, hogy még hamarabb odaérjen a Grosvenor Chapel-hez.

– Tíz perc múlva, nagyjából. Anne már nagyon ideges. Remélem tudod, hogy te kíséred az oltárhoz!? – Harry hirtelen fékezett egyet.

– Mi? Mi van Tom-mal? Olyan jóba voltak, azt hittem ő fogja. – kapkodva tette le a telefont és hangosította ki, hogy mindkét kezével tudja fogni a kormányt.

– Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nem is lesz itt az esküvőn. Te kíséred az oltárhoz, szóval bőgesd a motort vagy nem fogsz ideérni! – Ryan bontotta is a vonalat és hagyta Harry-t vezetni.

Szám szerint 5 perc alatt ért oda a helyszínre, s még két percbe telt, hogy le is tudjon parkolni a kocsijával. Hajába túrva szedte a lábait a kápolna felé, mely kívülről nézve is elég elegáns és nevesnek számított. Harry egyből felhorkantott, legalábbis magában, mivel mást nem is várt anyjától és annak leendő férjétől. Nem arról van szó, hogy anyja kicsi felszínes, hanem arról, hogy akármiről is legyen szó, mindig nagy feltűnést kell kelteni. Ez a Paul pedig még inkább egy pénzsóvár alak, aki nyilvánvalóan nem Anne kegyeit akarja, hanem a bankkártyájának tartalmát.

Sóhajtva lépett be a kapun és egyből elkapta a fejét az elsőkertről, hiszen vagy tíz paparazzi kattintgatta a vakuit, fényes nappal. Sosem tudta megérteni, hogy miért jó az, ha minden egyes percét tudják a napjáról, de lassan belenő ebbe az álca szerepbe. Sosem tudhatják meg az emberek, hogy ki is Ő valójában, elég ha azt tudják, hogy mindkét nemhez vonzódik, vagyis biszex.

Letörölte homlokáról a gyöngyöző izzadtságot, melyet a nagy hőség és a vastag zakó váltott ki, s bevetette magát a vendégsereg közé, akik már tűkön ülve várták, hogy megjelenjen a menyasszony. Harry is ugyanezt szerette volna, de először még át kellett verekednie magát az újgazdag londoni hölgyemények és öregebb urak közül, hogy végre édesanyjához léphessen.

– Harold, végre! – ismét szemet forgatott, mivel csak Anne hívja Haroldnak. Születése előtt sok vita folyt, hogy milyen nevet kapjon, édesapjának a Harry tetszett, Anne-nek pedig a Harold, ám végül Harry lett. – Merre jártál? Mindenfelé kerestelek. – ölelte át fiát a nő, aki kapott pár cuppanós puszit tőle.

– Volt egy kis probléma, anya. De az a lényeg, hogy itt vagyok, nem? – a gyönyörűen kifestett nő csak mosolygott és bólintott, majd fiába karolt, ugyanis abban a pillanatban meghallották a zeneszót. – Készen állsz? -vigyorgott a zöld szemű.

– Igen. – sóhajtott és csillogó szemmel nézett végig a násznépen, mikor kinyílt előttük az ajtó. Előszedte a szokásos csábító mosolyát, mely természetesen nem volt igazi, egy álmosoly volt, amit az évek alatt fejlesztett ki, hiszen közszemle tárgya kiskora óta.

Ahogy lassan végigmeneteltek a kidíszített fapadok között, Harry csak arra gondolt, hogy mekkora színészi tehetség kell ekkora hazugsághoz. Mármint, hogy Ő soha nem menne hozzá egy olyan alakhoz, akiről mindenki tudja, hogy mekkora surmó és csak a pénz hajtja. Persze Ő ezt sosem mondta ki nyíltan, hogy Paul ilyen lenne, mivel az anyja teljes rózsaszín köd alá került. Két édes puszit adott anyja arcára, s leült az első sorba, hogy végignézze, ahogy anyja édesapja halála után négy évvel ismét házasságot köt egy pénzsóvár idiótával.

Amin Harry a legjobban meglepődött, hogy néhány igen fontos góré is ott ült a sorok között, mint például Armancio Ortega, a Zara divatcég tulajdonosa vagy akár Francois Pinault, a Gucci és az Yves Saint Laurent tulaja. Csak kapkodta a fejét, hogy a nagy nevek vele egy helyiségben tartózkodnak, ám miután belegondolt, nem is csodálkozhatott volna. Ez a Paul Wester egy befolyásos ember, akit ki ne ismerne? Meg hát, mégis divatcégek, a Styles Company testvérei.

A szertartás után, mely összességében nem tartott tíz percnél tovább, a násznép különféle luxuskocsikba ült és nagyjából egy óra alatt Dorsetbe, természetesen előre kibérelt partszakaszhoz utazott, hogy egy „kis” lakomával ünnepeljék a majdnem ifjú párt. Harry már gondolkozott is, miféle kibúvót találhatna, csakhogy ne kelljen részt vennie az eseményen.

– Itt maradsz! Látom a szemedből, hogy semmi kedved hozzá, de kérlek fiam, anyád kedvéért maradj! – tette Paul Harry vállára a kezét, de Ő el is lépett egyhamar.

– Ne nevezzen a fiának. Az egy dolog, hogy már anyám felesége, de nagyon jól tudom, hogy előbb lakna együtt anyám pénzével, mint vele. – mérgesen nézett az őszülő férfira és hátat fordított neki.

– Rosszul látod a dolgokat! – kiabálta utána a pasas.

– Kétlem!

Idegesen lépkedett végig a füves partszakaszon, majd hajába túrt, melyet oly’ nagy odafigyeléssel lőtt be, de abban a pillanatban nem érdekelte már semmi. Az bánta, hogy nem szólt egy szót sem még a házasság előtt. Soha nem szabadott volna anyját egy ilyen alakhoz adnia.

Mikor kissé csillapodott a dühe, s mivel semmi energiája nem volt visszamenni az idősödő gazdag fúriákhoz és pénzes férjükhöz, ezért inkább leült a homokba, s a kissé szeles vizet nézte és próbálta kiüríteni gondolatait. Elég sokáig ült, vagyis már – már feküdt, de őszintén szólva örült neki, hogy senki sem zargatta. Egy ideig.

– Látom, nem csupán engem nem köt le a parti. – egy nála alacsonyabb férfi, úgyszint öltönyben, leült mellé a homokba. Kezében egy öngyújtót tartott és azzal játszadozott.

– Sosem kötöttek le az esküvők, de az összes közül a legrosszabb. – oldalra fordult és a férfi arcára nézett, s kissé meglepődött mikor meglátta a kócos aranybarna hajat és borostás arcot. Sejtette, hogy ki Ő.

– Ez egészen addig lesz így, míg a sajátod nem következik. – Harry figyelmét lekötötte az, hogy a férfi arcát nézze, ahogyan a távolba mered. – Nem vagyok házas, de láttam egy s mást már. – fordult felé mosolyogva.

– Nős sosem leszek, de még nem most terveztem a házasságkötést. – Harry teljes testével felült és felhúzta a lábait.

– Micsoda véletlen. Én sem leszek nős. – vigyorgott az alacsonyabb, s Harry-nek egyből az jutott eszébe, hogy mekkora mázlista az a férfi, akinek Ő a párja, ugyanis a külseje elragadó. – Louis Tomlinson. – nyújtotta Harry felé a kezét, miután ledobta a homokba az öngyújtót és levette a napszemüvegét, mely ezidáig a szemeit takarta.

– Harry Styles.

Harry akkor érezte, hogy az az esküvő tényleg nem is olyan rossz, persze ha az ember megtalálja a hozzáillő társaságot.

Az akvamarin színű írisz, a napbarnított bőr, a borostás arc, a kusza aranybarna haj, s a mélyről jövő finom jellem. Ez párosult a több méterről is érezhető szenvedélyes kisugárzáshoz és megkaptuk eredményül Louis Tomlinson – t, akinek még fogalma sem volt arról, hogy mekkora lavinát indított el azzal, hogy leült a forró homokba az ismeretlen férfi mellé, aki tulajdonképpen a szintén ismeretlen menyasszony egy szem fia.