Starboy ~3~

A nap már nem sütött olyan erősen, sőt, hamar lebukott a horizont alá, s ezzel erős sárgává festette az égboltot. A vendégsereg fele már hazafelé utazott, hiszen nagyrészük londoni lakos, Dorset sem két percre van a fővárostól. Anne teljesen kimerült a rengeteg fárasztó beszélgetéstől, de egészen élvezte, ahhoz képest, hogy mennyire sok unalmas pénzeszsák vett részt a partijukon. Sokáig kereste  fiát, hiszen a parti alatt egyszer sem látta Harry-t, ám mikor messzebb is nézelődött észrevette Mr. Tomlinson társaságában. Elmosolyodott és újdonsült férjéhez vette az irányt, aki éppen Jonathan Ive-vel, az Apple vezető formatervezőjével diskurált.

Harry időközben arra lett figyelmes, hogy eszébe sem jutott az, hogy kinek az esküvőjén is van, hisz jól elbeszélgetett a Tomlinson’s & Belfort’s Company igazgatójával, aki nem az a tipikus barom, aki egy esküvőn is a részvényekről tud kommunikálni, hanem akár egy egyszerű pezsgőről is, mint ahogyan azt tették.

– Nem fárasztó, folyton azt hallani, hogy a legfiatalabb Styles sarj vagy? Mármint, nem kapod meg a napi ocsmányságokat? – Louis bal kezén támaszkodott és ismételten az öngyújtójával játszadozott.

– Dehogynem. Nem véletlen vagyok most is távol tőlük. – bökött a pezsgőt iszogató emberek felé Harry. – Anyám az, akit imádok és teljes mértékben támogatok, de nem parancsolhatok neki. Ő döntése volt, hogy hozzámegy Paul-hoz. – sóhajtott egy nagyot.

– Ha jól sejtem nem túl jó a viszonyod a mostohaapáddal. – Harry felhorkant dühösen.

– Paul sosem lesz a mostohaapám. Ez az egész csak a pénz miatt van, és nem a szerelem miatt. Anyám életében egyszer volt szerelmes, akkor is édesapámba, ez csupán fellángolás lehet. Paul érzései pedig minden, csak nem valóságos érzések. – megmasszírozta a halántékát, ugyanis megfájdult a feje kissé.

– Sok minden van a pénz miatt, Harry. Én sem vagyok fiatal, s gondolom te sem vagy épp tizenéves már, így tudod, hogy manapság a pénz irányít. Akinek pedig van, az bármit megtehet, főleg ebben a szakmában. – kicsit mintha elkomorult volna az eddig erőteljesen vidám hangulat, de egyikőjük sem bánta.

– Huszonhét vagyok és teljesen mértékben egyetértek. Utálom azokat az embereket, akik csakis azért állnak szóba velem vagy a családból bárkivel, mert van nevünk. Mindenki elfelejti, hogy van akinek én is csupán Harry vagyok nem pedig a kis Styles ivadék. Gyűlölöm a felszínességet, de aki ebbe beleszületik annak ez a sorsa. El kell viselni. – a távolba meredt és visszagondolt a kiskorára, amikoris még a kisebb házukban laktak és az édesapjával golfozott kint a hátsókertben. Ő sosem lehetett az a kisgyerek, aki kifut a kertbe és játszik a kutyával, vagy a konyhában sertepeltél az anyja körül főzés közben. Mindennek meg volt a maga rendje, mikor eszik, mikor fürdik, mikor fekszik. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére mindenbe beletörődött, nem volt lázadó fajta. Felnőtt korára lett az, inkább.

– Nem kell elviselni. Senki nem mondhatja meg, mit, mikor és hogyan csinálj! – Louis Harry felé fordult és meggyőzően nézett a szemébe. Az üzletembert most is elkápráztatta a zöld szemek csillogása, melyek tényleg úgy ragyogtak, akár a csillagok. Egy pillanatra el is felejtette a mondandóját, de aztán megrázta a fejét és elmosolyodott. – Sok éve egyedül vagyok és tudom, hogy mennyire rossz az, amikor mindenki tőled függ és minden úgy van, ahogyan te akarod. Unom már ezt. Apám mondta mindig, hogy addig kell élvezni az ízt, míg a szádban van, vagyis élj míg megteheted. Igaza volt, bár nem vagyok öreg, de a harmincat taposom, mégis látom értelmét ennek. – Harry elgondolkodott a szavain. Ő is számos alkalmat meg tudna nevezni, hányszor gondolkodott el azon, hogy véget vet az életének. Kíváncsi, hogy ki lenne az, aki őszintén gyászolná és siratná.

– Mondasz valamit. Ugyanakkor fölösleges köröket űzünk. Mi lesz, ha már mindenünk megvan? Mi lesz az, ami értelmet ad az új napnak? – sóhajtva tette föl a kérdést Harry, s lehunyta szemeit. A mondat közöttük lebegett perceken át. Az idősebb beharapott ajkakkal figyelte a pihenő férfit és borzasztóan lehordta magát gondolatban, hiszen olyan dolgokra gondolt, ami nem épp egy érett férfi viselkedéséhez méltóak. Felnézett hirtelen és Harry édesanyját látta közeledni.

– Édesanyád épp ide tart. – szólt a nemrégiben kielemzett férfi felé. Az említett kipattintotta a szemeit és gyorsan felült. Louis – ra nézett és egy aprót biccentett.

– Örömmel folytatnám a társalgást, most viszont mennem kell. Ha nem futnánk össze, akkor… – gondolkodott el egy pillanatra, aztán előhúzta az okostelefonját. Louis közben mélyeket lélegzett a friss levegőből, mely megcsapta az arcát. Imádta a kellemes szellőt, főleg egy nyári délután közepette, viszont Harry kifinomult férfias illata és a finom, csobogó víz párolgása valami isteni aromát képzett.

– Örülök a szerencsének. A beszélgetést folytatjuk, kellemes volt itt. – Louis teljesen kifordult a saját maga ismert önmegtartóztatásból, s Ő is előhúzta a telefonját, miközben Harry-nek villogtatta a fénylő fogsorát.

Lediktálták egymásnak a mobilszámukat és éppen akkor tették el az eszközöket, mikor Anne megérkezett hozzájuk. Louis és Harry is felálltak, s előbbi odalépett a nőhöz.

– Gratulálok, asszonyom. Pompás ez a lagzi. – a kékszemű próbált jó benyomást kelteni a nő felé, s látszólag ez sikerült is, ugyanis egy hatalmas mosolyt kapott válaszul.

– Nagyon kedves, Mr…– kicsit elakadt, várt a névre, mert szégyen vagy nem, nem ismerhet Ő sem mindenkit.

– Tomlinson. Louis Tomlinson. – kezet csókolt a nőnek, aki szemmel láthatóan majd’ elalélt a gesztustól. Harry közben mást sem csinált, csak kielemezte a kisebb testalkatú férfit, aki épp az anyjával diskurált Louis egyre magasabb rangon kapaszkodó cégéről. Próbált odafigyelni, de lekötötte a figyelmét a meleg zakó alól kibukkanó vékony, tetovált csukló és nem utolsó sorban a szinte teljesen kigombolt ing alól felbukkanó selymes mellkas, mely szintén ki volt tetoválva. Harry-nek beindult a nyáltermelése és hirtelen hatalmas késztetést érzett az iránt, hogy a férfi fölé magasodjon és a derekánál fogva magához húzza. Erős bizsergés futott végig a lábujjától egészen a feje búbjáig, s egy kellemes sóhaj hagyta el ajkait, melyeket már szinte széttépett a fogaival. Sűrűbbeket lélegzett és próbálta lecsillapítani a feltörő vágyát, mert érezte az ágyéka felé áramló vért és az éledező merevedését is. Összehúzta a szemöldökét és megrázta a fejét, mikor két értetlen pillantást kapott. Túlságosan sokáig bámulta.

– Öhm, bocsánat. Elgondolkodtam. Mi volt a kérdés? – megvakarta a tarkóját és hirtelen olyan melege lett, hogy az összes ruhadarabját le tudta volna vetni magáról mindenki szeme láttára. Louis rámosolygott, mintha tudná mire is gondolt éppen.

– Csak azt beszéltük Mr. Tomlinsonnal, hogy mivel a két cég amúgy is jó kapcsolatokkal bír, egy közös projekt még szerencsésebb helyzetet szülne. Mit gondolsz erről? – Harry – nek fogalma nem volt arról, miről is van szó, de próbálta összeszedni magát és hatalmas tenyerével eltakarni a félkemény férfiasságát.

– Huh, hát meglehetősen gyors lenne. Viszont nem látom akadályát, bár az is igaz, hogy a két cég teljesen más szakterületen foglalatoskodik. – nem is értette hogyan gondolta ezt az anyja. Egy divatcég és egy üzletivállalat? Badarság. Nem sok jövője lenne a projektnek.

Louis – ra nézett, aki szintén Őt vizslatta. Beharapta alsóajkát és próbált semleges arckifejezést mutatni, több – kevesebb sikerrel. Szívesen beleolvasott volna a gondolataiba, s hogy igazából mit gondol róla. A hideg is átfutott rajta, mikor belegondolt, hogy ha Louis csupán feleannyira találja őt vonzónak, mint ő, már nyert ügye van. A kérdést fel sem tette magában, hogy melyik nemhez vonzódik inkább a férfi, egyértelműen nem volt közömbös a másik számára. Legalábbis a rajta felejtett pillantások és az ismeretlen ismerős helyzetből kialakult beszélgetés ezt taglalja magában. Ha téved, akkor nagyot téved, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Louis Tomlinson igenis vonzónak találja Őt.

Harry még napokkal később is gondolt a kékszemű fiúra, de már nem annyit, mint azt azon a napon és az azt követőn tette. A háza teljes felfordulásban állt, ugyanis a házvezetőnője lebetegedett és így senki sem tette meg az egyébként alapvető dolgokat. Persze minden a helyén volt, viszont a takarítás és a napi ügyek, mint például a bérek, a házi telefon híváslistája és sok egyéb teendő feledésbe merült egy rövid időre. Talán emiatt, vagy azért, hogy Louis nem hívta Őt, de ingerült és feszült volt. Akkor is, mikor az édesanyja hívta fel Őt Tahiti – ről. Mintha csak a fogát húznák, olyan torz arccal állt hozzá a helyzethez, mikor megtudta, hogy Paul Tahiti – re viszi az anyját nászútra. Egy hónapra. Nem igen jött jól, hiszen így az Ő nyakába szakadt a cég és minden egyéb dolog is, így érthető volt a rajta jól látható stressz. Egy perc nyugta nem volt és a nyári hőség sem segített a közérzetén. Azelőtt sosem járt be a céghez, inkább otthon a dolgozószobájában töltötte ki a fontosabb papírokat és az egyéb ügyintézésekhez szükséges lapokat, de immáron muszáj volt elfoglalni a vezetői széket még ha csak pár hétre is. Lilian, Anne újonc titkárnője mindennap hatalmas vigyorral az arcán vitte be az irodába a frissen főtt hosszú kávét és Harry mindig úgy tett, mint akit az a koffeinbomba mentett meg. Nem volt szíve kihajítani a csajt a kávénál fogva, ezért csak azután öntötte ki a lefolyóba a folyadékot, miután a nő kibillegett a magassarkújában. Gyűlölte a kávét és minden ahhoz hasonló szagú dolgokat. A teafű és a keserédes japán tea híve volt, amit mindennap Petunia készített neki a reggelijéhez.

– Jó reggelt, Mr. Styles! – köszöntötte ismét, egy újabb reggelen Lilian Harry – t, aki olyannyira szétszórt volt, hogy reggel a hajzseléje helyett fogpasztát kent a frissen mosott hajára és így veszített az idejéből fél órát, ugyanis ismét hajat kellett mosnia.

– Bár jobb lenne. – mormolta a nő felé, de még csak oda sem nézett az íróasztal felé. A nő minden vágya volt, hogy egyszer Harry mellett kelhessen, de napról – napra kevesebb esélyt látott eziránt. Meglehetősen furcsán viselkedett a férfi.

– A kávéja az asztalán van, uram. – egy vigyornak szánt vicsort villantott Lilian felé és becsapta maga mögött a fényezett ajtót. Ledobta a táskáját és levetette magát a forgószékbe és szorosan lehunyta szemeit. Édesanyja nem gondolta át, mikor csapot – papot otthagyva lelépett nyaralni. Hogy az istenbe fogja befejezni a legújabb kollekció terveit? Sehogy, ugyanis még fel kellene venni egy divattervezőt, ugyanis az előző, jól bevált francia úriember egyik szóra felmondott.

Megmasszírozta a halántékát és bekente a fekete táskákat a szemei alatt egy vadonatúj, az édesanyja által halálradícsért levendula illatú krémmel. Két és fél hét alatt nem sok változást látott magán, csupán azt, hogy maga sem tudja mikor ért magához úgy, hogy azt élvezte is volna. Felállt, elsimította a gyűrődéseket az ingjén és lekapta magáról a zakót. Hófehér ingje makulátlan volt, mint ahogyan minden ruhája, hála Petunia – nak. Összeteheti a két kezét, amiét egy ilyen magabiztos és szorgalmas házvezetőnőt sikerült találnia maga mellé, akinek egy szava nincs soha semmire.

Elhúzott ajkakkal fogta meg a szürke bögrét és vitte a lefolyóhoz, hogy kiönthesse és ismét elnevette magát, amint észrevette a vörös rúzsfoltot a csészén. Az a nő nem tudja felfogni, hogy sosem lesz heteró? És miért iszik bele minden egyes nap a bögréjébe? Hányinger. Kicsepegtette a kávét belőle, ám nem szentelte minden figyelmét a tevékenységére, ezért egy nagyot ugrott, mikor megérezte a hirtelen forróságot a hasa közepén. Lehunyta szemeit és magában átkozta a napot és mindent, ami szent. Csörrent a telefon.

– Uram, egy úr van itt és Önt keresi. – szemet forgatott. Miféle képzettséggel dolgozhat itt ez a nő? Érettségije van egyáltalán?

– Engedje be, Lilian. – mély hangján érezhető volt a bosszúság. Azt hitte, hogy Lilian ismét előadja magát a vendégnek, ezért szinte biztos volt benne, hogy csupán tíz vagy tizenöt perc múlva tudhatja meg ki is az illető. Éppen ezért gombolta ki az ingjét és az egyik fehér, nedvesített zsebkendővel törölgetni kezdte a foltot az ingjén. Halálraítélt kísérlet volt, de meg próbálta helyrehozni a lehetetlent. Ebbe a pillanatba rondított bele Lilian, aki kopogás nélkül berontott az ajtón, ám megtorpant, s ezáltal a vendég is felkenődött a hátára. Harry szemérmetlenül egyenesedett föl és nézett szembe a nővel, akiről tudni illett, hogy majd’ elfolyt a látványtól, ám amikor megpillantotta a hátul lévő kisebb termetű alakot tágra nyíltak a szemei és ismét sikerült elködösítenie az agyát. Nagyot nyelt és sóhajtva kötötte össze a tekintetét a megszeppent alakéval.