Starboy ~ 1 ~

Sziasztok,

nagyon rég volt már itt igazi bejegyzés, ezért is feküdtem neki ennek a történetnek régebben. Elég hosszú lesz, és persze több részben teszem fel a részeket, de az, hogy milyen időközönként, csak rajtatok múlik!

Remélem tetszeni fog a sajátos történetem és megörvendeztek pár véleménnyel! ;)

Kellemes olvasást!

xxx Nicole Evans

Kellemes, napsütötte nyári napra virradt, amikor  az elegáns öltözékbe bújt alacsony alak kicsit nagyobb erővel csapta be a hálószobájának ajtaját. Kissé még saját maga is megriadt, de aztán egy vállrántással a hosszú, fapadlós folyosón lépkedett végig, még papucsban, majd a fából készült lépcsőn lépkedett le, egészen az étkezőig, ahol már Flor nagyban sertepertélt.

– Jó reggelt, Flor – mosolygott a hölgyeményre, aki csak vidáman felnézett, de folytatta az elkezdett munkáját.

– Önnek is, uram! Hamarosan kész a reggeli. Sajtos omlett készül, de ha nem kívánja, akkor összedobok egy szokásos szénhidrátdús tálat. – A barna hajú férfi felnevetett. Imádta, hogy a házvezetőnőjének ilyen jó a beszélőkéje; sosem unatkozott.

– Tökéletes az omlett, köszönöm. Az újságot és a telefonomat merre találom? Fogalmam sincs merre tettem le. – nézett körbe a helyiségben, majd leült az előre kihúzott székhez, és a szalvétáját az ölére tette, mint ahogyan minden reggel.

– Az előszobában hagyta késő este, amikor megjött. Itt is van, az újságot pedig mindjárt hozom is... Ó, és hozatok esetleg kávét? – kérdezte a Tomlinson fiútól.

– Nem, köszönöm. Beugrom a Starbuck’s-ba az irodába menet – mosolygott az asszonyra, majd az sietősen el is hagyta a helyiséget, otthagyva Louis-t.

Feloldotta a kódot, és szembetalálta magát rengeteg hírrel, árfolyamokkal, üzenetekkel és nem fogadott hívásokkal. Már a látványtól is megfájdult a feje, ám emlékeztette magát, hogy ma szerda van, és a gyakornokkal tölti a napját. A gyakornok egy egyetemi tanuló, aki másodéves, és anyagot, illetve tapasztalatot gyűjt a Broad street-i Tomlinson’s & Belfort’s Company-től. Fogalma sincs, ki lehet az a srác, de érdekes „ügyfélnek” hangzik. Hát nem remek?

– Itt is van uram a reggelije és az újságja. – Hálásan bólintott egyet az asszonynak, és tovább bújta a telefont átolvasva a híreket. Morogván olvasta, hogy Jordan hatszor hívta az elmúlt tíz órában. Fogalma sem volt arról, hogy mit akarhat, hiszen Jordan jelenleg Svájcban tartózkodott üzleti úton. A többi üzenetre csak vetett egy pillantást, és elég korán volt még ahhoz, hogy az irodai munkákkal foglalkozzon a reggeliző asztalnál. Lezárta a telefonját, és megfogta az evőeszközöket, hogy hozzálásson a fenséges ételhez.

Miután az újságot is elolvasta, fél nyockor  sietősen battyogott az előszobához, ahol Flor már várta.

– Köszönöm a reggelit, Flor! Nagyon finom volt – mondta, és egy puszival is megtoldotta a háláját, majd lehajolt, hogy felvegye a fényesre pucolt cipőjét.

 – Örömmel, Mr. Tomlinson. – Louis felállt, immáron a kényelmes lábbelivel a lábain, és kicsit mogorván nézett Florra.

– Mikor jön el az az idő, hogy nem „uram” és „Mr. Tomlison” leszek magának? – Flor felnevetett.

– Ahogyan maga sem tegez le engem, így én sem fogom magát! No, de most iparkodjon, mert nem fog beérni fél kilencre... – csapta össze a kezeit az asszony.  – Mi a terv mára, uram?

– A kávézóban találkozom a gyakornokkal, ha jól tudom... A héten ezért volt sűrűbb a programom, mert mára mások a terveim. – húzta föl a szemöldökét Louis, aztán odahajolt Flor-hoz, és még egy puszit adott az öregedő arcára, és miután fölvette az öltönyét, kilépett az ajtón. Az útja a kint parkoló autójához vezetett, ami előtt Frank, a sofőrje állt.

– Jó reggelt, Frank! – intett a sofőrnek, aki csak biccentett, és kinyitotta Louis előtt a hátsó ajtót.

– Önnek is, uram. Az irodába, vagy a Starbuck’s-ba lesz? – Louis bekapcsolta a rádiót, és közben felelt Frank-nek:

– A Starbuck’s-ba, ma ott lesz találkozóm! – A sofőr bólintott, majd beindította a motort. Louis szívét mindig megmelengette az, ha ebben a kocsijában utazhatott, hiszen hófehér, fényes, és ráadásul méregdrága; na meg ne feledkezzünk meg a márkájáról sem. A sofőr pedig akkora magabiztossággal vezette, hogy egy kátyúba sem hajtott bele haladás közben, hiszen kiváló a minősége a járgánynak, kár lenne tönkretenni.

– Megszakítjuk az adásunkat! A Svájcból New York-ba tartó British Airways hajnali járata ismeretlen okokból lezuhant... A körülmények tisztázatlanok, de amint hírt kapunk, értesítjük önöket. Ha valakinek bármi információja van a katasztrófával kapcsolatban, hívja a rendőrséget vagy a repülőgéptársaság embereit. – Louis csak fél füllel hallgatta az adást, hisz rengeteg mindenen jár az agya folyton, de hirtelen kapcsolt. Jordan is Svájcból repül haza, New York-ba!

Azonnal tárcsázta is a társa, és egyben jó barátja telefonszámát, amely kicsengett, ám a sokadig csipogás után sem kapott választ... Kissé megnyugodott, hiszen ha kicsöng, akkor valószínűleg nem esett baja, de nagyobb nyugodtsággal kezdene neki a napnak, ha tudná, minden rendben van.

– Megérkeztünk, uram! – Frank hangja zökkentette ki a gondolatmenetéből. Egy nagy sóhajt hallatott, majd kiszállt az autójából, és elfogadta a sofőrjétől a táskáját, amelyben rengeteg irodai, és nem irodai kellékek vannak.

– Köszönöm, Frank. Ha hívom, akkor tudna jönni? – kérdezte a sofőrjétől, aki kissé felháborodva válaszolt neki.

– Hát hogyne! Ez a munkám. Rendelkezésére állok egész nap! – Louis kicsit hülyén érezte magát, mert attól, hogy ilyen gazdag, és ilyen alkalmazottai vannak, ő még nincs annyira elszállva, hogy egész nap csak ugráltassa a szegény embereket. Amit tud, elintéz maga, talán ezért is van olyan közvetlen viszonya az alkalmazottaival. Próbál kedves stílust alkalmazni, ám néha kihozzák a sodrából...

– Köszönöm. Akkor majd jelzek! – fogott kezet a férfival.

– Szolgálatára, uram! – Louis még intett egyet, és befelé indult, majd miután kikérte magának a kávét, leült az asztalához. Szinte már az övé, hiszen minden egyes alkalommal, amikor belátogatott ebbe az üzletbe, oda ült. Tökéletes hely, ahonnan az egész boltot belátja, és nem is kell kényelmetlenül ülnie, mert egész jól meg van csinálva a berendezés. Nem panaszkodik, a kiszolgálás is megfelelő, a termékeikről nem is beszélve...

Ránézett órájára, amely már öt perccel elhagyta a nyolc negyvenet, de még sehol sem látta azt, akivel találkozna. Mivel még sosem látták egymást, ez elég nehéz feladatnak bizonyulna, bár Louis most bízik a hírnevében, és abban, hogy a fiatal gyakornok ismeri a nevét, és legalább megnézett róla pár fotót. Ez pedig kétségtelen, mert nem választotta volna a Tomlinson’s & Belfort’s Company-t, ha nem hallott volna róluk. Így Louis csak türelmesen várt, míg meg nem látott egy összevissza bámészkodó srácot egy másik asztalnál. Fogta magát és felállt, a cuccaival együtt, és odasétált. Megbökte a fiú vállát, aki meglepve nézett fel rá:

– Öhm, jó napot, Mr. Tomlinson! – Louis elmosolyodott, és gondolatban vállon veregette magát a leleményességéért.

– Inkább reggelt... Ha jól sejtem, nekünk van némi munkánk együtt. Leülhetek? – kérdezte, mire a sötétebb hajú fiú bólintott, és arrébb csúszott, hogy mindketten elférjenek.

– Elnézést a késésért, kicsit mozgalmas reggelem volt, és gondjaim akadtak a közlekedéssel. – Louis csak feltette a kezét, hogy semmi gond, majd belekortyolt a lehűlő koffeinbombájába.

– Nem probléma, bár már kezdtem ideges lenni, hogy miért is késel ennyit... – mormogta, majd egyből kapcsolt. – Ugye nem baj, hogy tegezlek? – kérdezte.

– Nem vagyok én öreg, csupán húsz leszek. Oh, és elnézést az illetlenségért! Brian Roberts vagyok – állt föl, hogy kezet rázzon a cégvezetővel.

– Én pedig Louis Tomlinson. – Leültek és elhelyezkedtek. – Nos, vágjunk is bele! Mesélj egy kicsit erről az ötletről! Arról hallottam, hogy egy gyakorlati munka lenne, de hogy pontosan mi is lenne ez a „munka”, arról nem. Beavatnál? – Brian megköszörülte a torkát, és lelkiekben felkészült a beszélgetés folytatására. Sejtette, hogy Mr. Tomlinson ilyen koncentrált, fegyelmezett, de mégis laza lesz, viszont nem gondolta, hogy élőben ilyen.

– Öhm, a Columbia University-re járok harmadévesként, szóval hamarosan végzek, és egy kis gyakorlati munkatapasztalatot kell szereznem ahhoz, hogy utána ténylegesen munkába állhassak. Konkrétan arról van szó, hogy rendes munkaidőben dolgoznék, csak először mindent fel kell térképezzek és közben pedig esszéket és információkat kell gyűjtenem a cégről, magáról és a kollégákról. – Brian teljes mértékben magabiztosságot sugárzott, és ez Louis-t meglepte. Tény, hogy nem nézett ki rosszul a srác, de mégis olyan érzést kelt az emberben, hogy menjen innen, és adja át őt másnak. Emiatt rosszul is érezte magát, de nem tehetett róla, másra számított, hogy őszinte legyen.

– Oh, nem is gondoltam, hogy ennyire eltökélt egyetemistával lenne dolgunk... – jegyezte meg. Megitta az összes kávéját, és előszedte a táskájából a papírokat. – Szerintem akkor ezeket írd alá, és holnap reggel nyolctól el is kezdheted. A társam ma jön haza egy üzleti útról, így ő fog majd az ügyes-bajos  dolgokkal foglalkozni. Természetesen itt a további papírmunkára és az ismerkedős szituációkra gondolok. – Az asztalra tette a kéznél lévő iratokat, és tollat adva Brian-nek, aláíratta vele őket.

Hiába próbálta volna tagadni, nem fogta meg  a srác, így feleslegesnek találta ráfecsérelni az idejét, amelyet másra is szentelhetett volna. Még fogalma sem volt, hogy kire, de remélte, hogy így közeledve a harminchoz, megtalálja a hozzá passzoló párt. Mindegy miféle nőszemély, csak ne kiskorú legyen, attól felfordulna a gyomra, és nem is a másik fél kora miatt, hanem saját maga miatt.

– Akkor holnap már mehetek is az irodába? – kérdezte, míg Louis elpakolta a papírokat.

– Természetesen. Valószínűnek tartom, hogy Jordan, a társam már visszatért Svájcból, így holnap, ha bejössz az irodámba, már be is tudom neked mutatni őt. – Louis az órájára nézett, és látta, hogy fél tíz után volt már bőven. Tökéletes.

– Ez esetben köszönöm, hogy időt szánt rám, Mr. Tomlinson. Holnap találkozunk – álltak föl mindketten, kezet fogtak, és egy intés után Brian már távozott is.

Louis még visszaült az asztalhoz, és kikért magának egy latte-t elvitelre, majd fizetés után ott sem volt. Meg sem fordult a fejében, hogy ilyen unalmas lesz egy rövid kis beszélgetés ezzel a sráccal, de egyszerűen rájött, hogy elszokott a fiatalos, szlenges beszédtől. Eljárt bulizni, kiengedni a gőzt, de azt is a saját korosztályával, a saját ranglistáján lévő emberekkel, akik kilószámra veszik a kokaint, és költik el a pénzüket naponta. Ő nem akart ilyen lenni, de belegondolva, nem sok különbség van ezek az emberek és saját maga között. Ki kellene próbálnia végre azt, hogy elmenjen egy egyszerű házibuliba, ahol egy embert sem ismer, és olyan jól érezze magát, hogy másnap fikarcnyira se emlékezzen majd az előző éjszakájára.

Ezt a gondolatot is bevéste az agyába, és emlékeztetnie kellett magát, hogy most még csupán szerda van,  vissza kell menni az irodába és részvényeket kell eladnia, illetve megvennie. Ez az élete, kétségtelen, de sokszor annyira elege van ebből, hogy kivágná magát az ablakon... Ó, és a délutáni esküvőről el is feledkezett, ahová el is kell jutnia, tudván, hogy Anglián belül tartják a ceremóniát.

Arra várt, hogy jöjjön valaki, aki annyira belopja magát a szívébe, hogy csak rá fog gondolni, nem pedig a pénzre és az elfuserált életére, ami másnak álom, neki pedig már a megszokott mindennapok begyepesedett állandósága.