Starboy ~5~

Sziasztok,
ha van itt még valaki, akkor örömmel teli olvasást kívánok. Nem tudom, hogy van -e olyan, aki nem haragszik rám az eltűnésemért, de ha igen, akkor annak nagyon örülök.
Jó olvasást.
xxx Nicole Evans

A zöldszemű férfi meglepődve, de mégis akkora magabiztossággal nézett szembe gondolatai résztvevőjével, hogy teljesen kizárta a kitágult szemű titkárnőt, és számolta a másodperceket, vajon ki szakítja meg a szemkontaktust. Széles mosolyra húzódott a szája, mikor elkapta Louis tekintetét, amint az végigkémleli a csupasz felsőtestét és beharapott ajkakkal süti le a szemét. Torkot köszörült és ledobta maga mellé a nedves zsebkendőt, melyre sötétkék cérnával volt belevarrva a cég logója. Sosem tudta megérteni minek kell ennyire körülményesnek lenni. Felnézett és unott arccal Lilian felé fordult.

– Köszönöm, Lilian. – rezzenéstelen arccal figyelte végig, hogy a nő felkaparja az állát a padlóról és elvörösödve kilibben az ajtón, persze Louis – nak utat engedve. Harry felnevetett és fejet rázva kezdte begombolni a foltos inget magán, sehogy sem tudja eltűntetni róla.

– Öhm, bocsánat, hogy csak úgy rád törtem. – Louis előre lépett és megállt az íróasztal előtt.

– Lilian túlságosan túlfeszíti a húrt. Vagy kirúgom vagy áthelyezem, de már a negyedik reggelem teszi tönkre. – mutatott az ingjére Harry és Louis ismét odanézett, ahová nagyon nem ellett volna. Harry tekintetét nem tudta elkerülni a hatalmas merevedés, ami nem egészen két méterre volt tőle, de még csak egy mosolyt sem eresztett, nehogy túlságosan elbízza magát a kékszemű.

– Eléggé magabiztosnak tűnt odakint. – leült a bőrfotelba, mivel Harry intett, hogy üljön mellé. Majdnem mellé.

– Ez a probléma vele. Szánalmas mennyire a közelemben akar maradni. – lehunyta a szemét és rázkódva nyitotta ki újból őket. Belegondolni is borzalmas volt, hogy egy olyan nő legyen mellette valaha. – No, de nem erről szeretnénk társalogni, nem így van? – Harry magabiztosan, árgus szemekkel nézett a másikra és közben próbálta a gondolatait is helyretenni, nehogy valami csoda folytán elveszítse afölött az irányítást.

–  I-igen. Igazából a cégről lenne szó, vagyis arról, amit beszéltünk az esküvőn. – Harry látta Louis-on, hogy eléggé zavarban van, bár ha fordított helyzetben lennének, akkor ő még élvezné is és próbálna nem dadogni, de így talán még jobb is a helyzet.

–  Ó, igen. Ülj csak le. – mutatott a rendezett iroda másik felére, ahol a koromfekete bőrgarnitúra állt. Harry-nek egyből az ugrott be, hogy vajon mennyire tapadhat a csupasz bőréhez, miközben szemtelenül falja a kék szempár tulajdonosának ajkait. – A Tomlinson’s Company jelenleg is a piacon az egyik legjobb, nemigaz? – megvárta míg Louis bólint egyet. – Bár én is hallottam a legutóbbi helyzetről az Alibabával. – kissé elbizonytalanodott, mikor látta a másik arckifejezését. Bizonyára azon törte a fejét, honnan is tud ő erről, de Harry magában elmosolyodott, hiszen a másik sosem fogja megtudni, hogy az első találkozásuk óta a Tomlinson’s & Belfort’s Company után kutatott.

–  Igen, engem is bosszant a helyzet, rengeteget veszítettünk ezzel, de az ilyenekből tanul az ember, nem? – érezte, hogy saját magát győzködi.

–  De, persze. Gondolkodtam anyám ajánlatán, bár nem vagyok benne annyira mélyen a cég belső ügyeibe, tudom, hogy a két vállalat nagyon jó üzletet tudna kezdeni egymással. – szívesen hozzátette volna, hogy ők is tudnának egymással kezdeni valamit, de megjelent a fejében a vészvillogó. Még elriasztaná.

–  Pontosan ez a véleményem nekem is. Nem áll hozzám túl közel a divatvilág, nagyon lefoglal az üzlet, de ha látok az újságban divatról cikket, az biztos a tiétek. – majdnem lefolyt a fotelból a mondat hallatán.

–  Nem szeretnénk elkapkodni semmit sem. Anyám mindig túlkomplikálja a dolgokat és van hogy hetekig, hónapokig képtelen egyetlen ruha színéről dönteni, de azt hiszem eddig mindig jól döntött. Nem sok negatív kritikát kapunk, s ha mégis akkor az biztosan a kezdő kritikusok cikke. – megeredt a nyelve és tisztában volt azzal, hogy túl magabiztos, de érezte, hogy talán ez az amitől Louis Tomlinson elalél. – Én azt ajánlanám, hogy vágjunk bele a közös projektbe. Tudom, a két cég között nem túl sok a kapcsolat, de ha például a vállalatod reklámozná a miénket, mi pedig cikkeket tennénk közzé azzal a címmel, hogy nincs lehetetlen, és két teljesen különböző érdeket képviselő név együtt is képes elérni a csúcsra, akkor sikereket érnénk el, biztos vagyok ebben.  – észrevette, hogy a kékszemű eléggé elkalandozott, és felettébb élvezte, ahogy a szép íriszek fel – le ugrálnak a folyamatosan mozdulatokat járó ujjain.

–  Igazság szerint én olyasmire gondoltam, hogy a két cég valami újba vág bele, amire még nem volt példa. Persze amiről te beszélsz az se hétköznapi, de úgy vélem kellene valami új, valami érzéki. – hatalmasat nyelt. Érezte, hogy mintha valami teljesen másba kezdene váltani a beszélgetés, mint amiről eredetileg szó volt. Kezdte elveszíteni a fejét, ezzel együtt pedig az önmegtartóztatása is csökkent.

–  T-teljesen egyetértek. Én is pontosan erre gondoltam. Kell valami érzéki. – Harry meglepődött saját magán. Olyan mély lett hirtelen a hangja, hogy látta a másik arcán, hogy visszahőköl kicsit. Elszégyellte magát. Nem szabadna ezt csinálnia az irodájában, itt még a falnak is füle van, sosem szabad kiderülnie, hogy nem a nőkhöz vonzódik. Összeszedte a gondolatait és előrehajolt a fotelban s a térdeire csapott. – Mit szólnál ahhoz, ha a héten mindketten összeraknánk egy tervet, aztán megbeszélnénk és közös nevezőre jutnánk? – alig bírta tartani magát, és kellemetlenül is kezdte érezni a helyzetet, hiszen Louis arca kipirult és bizsergetően hatott rá, hogy folyamatosan nyaldossa és harapdálja a szája szélét.

–  Remek ötlet. Akkor…keressük egymást hamarosan. – az idősebbik hirtelen állt fel, biztosan a mihamarabbi szabadulást szerette volna, de azzal nem számolt, hogy Harry nem a mondatára figyelt, hanem a fél méterre lévő hatalmas merevedésre, amit eddig próbált takargatni a keresztbe tett lábaival. No nem mintha nem lett volna mindez egyértelmű, de mindkettőjüknek kínos volt. Harry is felállt, megtörölte a szája szélét és próbálta elfojtani kitörő mosolyát.

–  Ha végeztél keress meg. – Harry vigyorogva konstatálta Louis reakcióját. Kerek szemekkel nézett és hallotta amint eláll a lélegzete. Érezte a zsigereiben, hogy most nem a közös projektjükről van szó, hanem valami egészen másról. A zöldszemű mozdulatlanul figyelte, ahogy Louis egyik lábáról a jobb lábára dől, de nem néz a másik szemébe.

–  Úgy lesz. – éppen menni készült, mikor Harry arra a döntésre jutott, hogy egyértelművé teszi a dolgokat. Ráfogott Louis vállára, aki erre a mozdulatra visszafordult és kérdőn nézett Harry-re. Tudta, hogy milyen hatással lesz rá, hiszen az egész beszélgetés olyan volt, mintha nem ketten lennének, hanem vagy millióan körülöttük. Odahajolt a füléhez, miközben kezét belecsúsztatta a másikéba, s megszólalt:

–  Várom a hívásod, Louis. – ledermedtek.

Harry hatalmas vigyorral az arcán fordult egyet a székén, miközben az irodai gépén nézett pár lekapott fotót Louis Tomlinsonról. Alig két órája, hogy az alacsony üzletember sietősen tette ki a lábát az ajtóján, még mindig úgy érezte, hogy pillanatokkal ezelőtt suttogott a másik fülébe. Elégedett volt. Nem túl sokszor volt olyan helyzetben életében, mint ma, de ismerte az olyan embertípusokat, mint Louis. Hiába idősebb nála, nem fog lépni sehová, hiszen el van a maga kis világában, elégedett az életével, ugyanakkor tudja hogy hiányzik belőle valami, de magának sem meri bevallani, hogy az a valami elsősorban egy kiadós szex, másodsorban pedig egy olyan kapcsolat, mint amilyenre legbelül vágyik. Harry ezért is volt olyan derűs. Tudta, hogy ha a második tényt nem is biztosan, de az elsőt tudja teljesíteni, arról nem is beszélve, hogy irgalmatlanul feszítette a nadrágja attól a pillanattól, hogy elváltak, nem tudott nem a csillogó szempárra és a fényes ajkakra gondolni.

Beletúrt hajába és morgott egyet. Dühös is volt magára, hogy hagyta magát sodorni az árral. Úgy érezte, mintha az ördög és az angyal a vállán ülne, akik egyszerre próbálnak hatni rá. Azalatt a pár óra alatt először futott át az agyán a gondolat, hogy milyen következményei is lehetnek annak, hogy Louis Tomlinsonnal kerülne közeli viszonyba. Nem sokszor tud észszerűen gondolkodni, de most egyszerre kapta el a féktelen vágy és a pánik. Megijedt saját magától. 

Starboy ~4~

Louis fáradt szemekkel bandukolt végig az irodája felé vezető folyosón és meglazította a szoros nyakkendőjét. Érezte, hogy valami nem stimmel és sejthető volt egy nyári betegség, mely lappangott a szervezetében, de nem akart nagy jelentőséget tulajdonítani neki, mert elsősorban a munkára akart koncentrálni. Felidézte Jordan szavait magában, miszerint egyszer bele fog betegedni a túlhajszolt életmódba és a kialvatlan munkanapokba. Lehet igaza lesz. Megrázta a fejét és besietett az irodájába, de megtorpant, mikor Jordan – t látta meg kifelé nézelődni az ablaknál egy pohár citromos víz kíséretében. Nem tudta megérteni, hogyan lehet mindennap ugyanazt a löttyöt inni már évek óta, de míg Jordan – nek megfelel neki egy szava sem lehet.

– Kicseréltettem a víztartályod citromos vízre. El sem tudod képzelni mennyire felfrissíti az embert. – Jordan meg sem fordult, tudta, hogy ki jött be az ajtón.

– És mondd, miért is kell nekem is ugyanazt a szart innom, mint neked? – Louis agya már nem tudta befogadni azt, hogy mindenhol citromos dolgok hevertek az irodájában.

– Pontosan ezért, hogy ne húzd fel az agyad, akárcsak most. Én megmondtam, hogy nem teszel jót magaddal a folytonos munkával, de nem hallgattál rám. Egyébként ott van az asztalon a szénsavas narancsos italod és a két szem csodabogyó. Irdatlan szarul nézel ki, már bocs. – fordult meg Jordan és felhúzta az egyik szemöldökét, mikor meglátta a társát. Borzalmasan szét van esve.

– Hát valami csodára nekem is szükségem lenne, mert kezdek begolyózni. Azt álmodtam, hogy megtámadtak a részvények. – lehúzta az italt miután bevette a gyógyszereket és lehunyta szemeit. Meghallotta Jordan hangos nevetését és a pohár koccanását. A feje egyre jobban fájt és rázta a hideg. Valóban beteg lesz.

– Vagy csak annyira sokat ittál tegnap este, hogy a reklámújságokat is fontos papíroknak nézted. – bökött fejével a táskája felé, melyből kikandikáltak a színesebbnél – színesebb papírok. Louis – nak kikerekedett a szeme és jól fejbe vágta magát. El sem tudta képzelni, mikor tehette azokat a táskájába, de utolsó emléke az, amikor bevágta a hűtő ajtaját, mivel nem talált semmi fagylaltot a mélyhűtőben. Onnantól se kép se hang, tényleg mintha részeg lett volna. Akkor már érthető is lenne a fejfájás, mely már órák óta kínozta.

– Mondasz valamit. Kezdek tényleg kifordulni magamból. Szegény Zayn gyereket is elküldtem melegebb éghajlatra, mikor elém tolta az iskolai papírokat. Bocs, de átküldtem hozzád, nincs energiám vele foglalkozni. – levetette magát a fotelba és ugyanezt tette Jordan is, aki csak a fejét ingatta Louis látványára.

– Hallottam hírét, hogy kicsit kiakasztottad magad rajta. Ne a gyerek legyen már hibás azért, mert te totál szét vagy csúszva! Vegyél ki szabadságot, menj el nyaralni, szedj föl egy hapsit, aki jól helyre tesz vagy bánom is én, de ne lézengj itt egész nap, mert csak rontod a levegőt. – lejjebb vette a hangerőt, mert Louis olyan fejet vágott, mint akit kínoznak. – A SEC (amerikai pénzügyi piaci hatóság) olyan értesítőt adott ki a csütörtöki tőzsdelezárás után, amiben minket alacsonyít le olyan vállalatokhoz, mint a McDonald’s és a KFC. Értem én azt, hogy nem sikerült eladni a sikeresnek gondolt részvényeket a New York- i Értéktőzsdén, de az több a soknál, hogy több, mint 50 milliárd dollárt veszítettünk ezzel. – kicsit felkapta a vizet, de Louis – nak annyi ereje nem volt, hogy megszólaljon.

– És ez az én hibám? Sajnálom, hogy a kis nyomorultak találtak olyan vállalatot, mint a kínai Alibaba. Sejtelmem sincs, hogyan sikerült nekik a semmiből, egy egyszerű webes cégként felpakolni a részvényeket a New York – i Értéktőzsdére 25 milliárd dollárért. Tudom, hogy ki kell találnunk valamit, de egyelőre azt sem tudom, milyen nap van, nemhogy ezen agyaljak. – Jordan felsóhajtott. Belátta, hogy ilyen állapotban nem tud tisztán gondolkodni és Louis – t még felmosórongyként sem használhatja. Jelen pillanatban az lett volna a legjobb, ha elküldi haza és hagyja, míg kialussza magát.

– Oké, bocs. Meg kellene fontolni azt, amit a Style’s Company ajánlott. Hátha sikerül egy olyan projektet összehozni, ami a hírünket is növeli. Kezdünk lesüllyedni a ranglétrán, és be kell valljam nem igazán értem, hogy hogyan vetődhetett föl ez a gondolat. – gondolkodott hangosan. Louis – ban felrémlett az egy héttel ezelőtti esküvő és egyből beugrott neki a szexi alak, aki miatt teljesen elveszett, mikor az édesanyjával konzultált. Tagadni sem tudta volna, hogy merre kalandozott és az, hogy az ölét akarta takargatni csak tovább növelte az önbecsülést Louis – ban. Megrázta a fejét. Nem volt olyan állapotban, hogy most kibírjon egy estig tartó merevedést, melyet ki kell bírnia egészen a zuhanyig.

– Ezt majd én elintézem. Ismerem az egyik vezetőt. – rosszul érezte magát kissé, miután felrémlett benne, hogy nem hívta fel Harry – t, de aztán kiürítette az agyát. Harry sem hívta fel Őt, szóval nem lehet mérges magára!

– Ismered? Honnan? – húzta fel a szemöldökét Jordan és félrefésült hajába túrt.

– Anne Twist és Paul Wester házasodott össze a múlthéten. Megismerkedtem a fiával és Anne - nel is. Ott vetette föl az ötletet az asszony, mikor bemutatkoztam. – nem sok kedve volt erről társalogni társával, főleg azért, mert még mindig nem hatott a gyógyszer.

– Ó, már minden világos. De azért arról igazán mesélhetnél, hogy összeismerkedtél azzal a csávóval! Csak nem? – Louis felnyitotta szemeit és Jordan – re nézett, miközben halvány mosolyt eresztett meg. Jordan az egyetlen a cégnél, aki tisztában van azzal, hogy társa biszexuális. Az elején még rettentően kínos volt a becserkészett férfiakról tárgyalniuk, de mára már megszokták, hogy míg az egyikük a bombázó csajok megjelenését ecseteli, addig a másik inkább a férfiak szexi stílusát hadarja.

– Még te is feladnád a heteró életed ezért a csávóért. – bökte oda neki, mire Jordan szagot fogott és leült Louis mellé kíváncsian. – Hihetetlenül tanult ember és olyan megjelenése van, amitől még a seggemen is feláll a szőr, ha csak rágondolok. Órákon át beszélgettünk és a telefonszámát meg is tudakoltam, de még nem hívott Ő sem. – kicsit elkedvtelenedett, de nem annyira, hogy hagyja is az egészet.

– Akkor itt az ideje felkeresned! Így már nagyon régen beszéltél valakiről is, szóval csúsztasd ki a tangát a seggedből és lépj szépen! – veregette meg nevetve a szintén nevető Louis hátát Jordan.

– Előtte szerintem kikúrálom magam. Rám se nézne így. No meg repülőjegyet is kell vennem, mert sajnos vagy nem, Anglia nem egy köpésre van. – Felállt, hogy elköszönjön a társától, ugyanis az volt a terve, hogy a hét többi napján az ágyban fekszik és egy halom gyógyszerrel a szervezetében szétalussza az agyát.

A hét végére egész kellemessé alakult a közérzete és a szombati napon neki is látott ismét a munkának. Sejtette, hogy még nem nagyon kellene belevetnie magát a pörgésbe újból, de nem tudott ellenállni a kísértésnek. Megölte az unalom a napokban, kénytelen volt valami tevékenység után nézni és ez nem volt más, mint a kertészkedés. Henrik, a kertész segített neki, amiben csak a segítségét kérte. Sajnos nem mindenben tudtak egyetérteni, meg úgy alapvetően sem, hiszen Henrik norvég származású ember. Makacssága miatt sok dolga lesz a kertésznek az elkövetkezendő napokban vagy esetleg hetekben.

 Nehezen, de rávette magát, hogy otthon maradjon még két napot, s így hétfőn indult majd ismét az irodába, de előtte még megcsörgette Jordan – t. Kellett egy minimális tanács számára. Mielőbb el akarta intézni az ügyet a Style’s Company – vel, de fogalma sem volt hogyan is tehetné ezt meg úgy, hogy közben nem tér el a tárgytól. A Harry – vel való kommunikáció sok minden mást is szül, például egy fájdalmas merevedést.

– Na, meggyógyult már a betegünk? – nevetett a telefonba Jordan. Louis legszíveseben képen törölte volna, de a tárgyra akart térni.

– Minden rendben van már, teljesen. Azért hívlak, mert kéne egy – két tanács, vagy mi. El akarom intézni Harry – vel a projektet, de fogalmam sincs mi tévő legyek. – vallotta be őszintén.

– Már pedig kezdtem azt hinni, hogy ezért hívsz, mert hiányzom. Egyébként nem értelek. Miért is kellene neked tanács? Tudtommal teljességében kiváló üzletember vagy, aki egy perc alatt el tudja intézni a kételkedő ügyfeleket. – Louis érezte, hogy ez nem két perces beszélgetés lesz, ezért feltette a két lábát az íróasztalára és a laptopján megnyitotta a Style’s Company oldalát. Hirtelen el is felejtette hol van, mikor meglátta a felugró ablakot. Harry alakja tűnt fel az egyik előugró képen és azután egy videó következett, ahol az egyik vadonatúj kollekció első darabjait válogatja, illetve próbálgatja. Louis légzése szinte leállt, mikor meglátta az egyik, szinte teljesen átlátszó darabot Harry mellkasán, melyet majdhogynem teljesen eltakartak a tetoválások. Nagyot nyelt és fülelt, ahol Jordan még mindig taglalta a teendőit.

– Nem ezekre vagyok kíváncsi. – nevetett, mikor meghallotta, hogy Jordan körülírta mit vegyen föl. – Te nagyon is tudod, hogy mennyire bejön nekem. Nem beszélhetek vele úgy, mint egy ügyféllel, mert akkor azt fogja hinni, hogy nem érdekel, viszont ha meg túl közvetlen vagyok, akkor meg azt fogja hinni, hogy csak meg akarom fektetni és a munka csak álca. – kinyögte végre, amit eddig is akart.

– Neked csupán egy bajod van, de az nagy. Olyan rég nem volt senkid már, hogy elfelejtettél udvarolni. Nem tudom nálad ez, hogy megy, de annyi az egész, hogy bemész, teszed amit kell. Előadod magad, mint egy igazi belevaló tulajdonos és a mondataid megspékeled egy kis viccel vagy egy bókkal. Egyébként szívesen sorolnám még ezeket, mert esküszöm vicces tőled pont ilyeneket hallani, de épp egy értekezlet lesz, szóval ha megbocsájtasz. – meg sem várta Louis válaszát, bontotta is a vonalat. Louis csak puffogott szerencsétlenül és maga mellé dobta a telefont, aztán annak szentelte a figyelmét, hogy a laptopon nagyban vigyorgó férfit csodálhassa és mindig tegyen valami epés megjegyzést, ha a kép, amit nézett idő előtt továbbugrott.

Másnap reggelre - immáron Angliában - megemberelte magát és bevonult a fürdőbe, hogy vegyen egy kellemes frissítő zuhanyt, és hogy valami formás emberi alakot öltsön magára. Nem állhat Harry elé úgy, hogy az előző napi arcmaszkjának a darabkái még a fején vannak. Kicsit többet időzött a készülődéssel, mint egy átlagos napon tette, pedig nem akart nagy feneket keríteni azzal, hogy kirittyenti magát. Nem szabad beleélnie magát a nem létező dolgokba, mert a végén nagyot koppan.

Lecaplatott a lépcsőkön és üdvözölte Flor – t, és kedvesen elutasította a reggelit arra hivatkozva, hogy majd vesz valamit az irodába menet. Vasárnap csupán a vezetőség szokott munkába menni, s akkor se mindenki, ám most nem a saját cégét vette célba. Frank is meglepődött, mikor Louis elmondta neki az úticéljukat. Természetesen egy szólt sem szólt, de majd’ megette a kíváncsiság mi miatt megy ilyen korán egy divatcéghez. Louis közben az ujjaival babrált és most még a telefonját sem akarta elővenni, mert megint a munka jutna először eszébe, amit most kifejezetten nem szeretne. Mikor megérkeztek kezet fogott Frank – kel és felnézett a hatalmas épületre, mely előtt állt. Elismerően nézett rá, s belépett az automata ajtón, ahol egyből egy recepciós hölgy fogadta. Odalépett az ablakhoz és megszólalt.

– Jó reggelt, Harry Styles – t keresem. Melyik emeleten találom? – a nő úgy nézett rá, mint egy kínaira.

– Ki keresi? – Louis elkönyvelte magában, hogy ezek szerint nem csak náluk, hanem mindenhol vannak bunkó emberek.

– Louis Tomlinson, a Tomlinson’s & Belfort’s Company tulajdonosa vagyok. – a nő felhúzta a szemét és mint egy robot, úgy írt valamit a számítógépbe.

– Vagy úgy. A tizedik emeleten van az irodája, a titkárnője, Liliana majd eligazítja. – egy pillanatra Louis – ra nézett, aztán visszafordult a monitorjához és kifejezéstelen arccal kattintgatott tovább.

Az alacsony alak a lifthez lépett és felmasírozott a tizedik emeletre, ahol valóban egy fiatal hölgy várta. Eltaglalta mit szeretne, s a nő egy hatalmas álmosollyal az arcán csengette Mr. Styles – t. Louis, mikor meghallotta Harry hangját, nyelt egy nagyot és érezte, hogy liftezik a gyomra. Lilian szólt neki, hogy kövesse és közben váltottak néhány rövidke szót, aztán odaértek egy fényezett ajtóhoz, ahová a nő csak úgy, kopogás nélkül lépett be. Louis épp azon gondolkodott, hogy Ő azonnal ki is rúgná azt, aki kopogás nélkül merne hozzá benyitni, de még a gondolataiból is kiégtek a szavak, mikor meglátta a bent lévőt. Harry egy teljesen kigombolt hófehér ingben, görnyedten állt, hogy a rajta lévő barna foltot kisikálja az anyagból. Louis érezte, hogy megrándul a gatyájában és elszégyellte magát, hogy egy ilyen kicsinyes helyzet is ekkora hatással van rá. Harry pedig, mint akinek ez a szituáció teljesen alapvető és mindennapi lenne, csupán felegyenesedett és rájuk nézett. Összekötötte a pillantását Harry – ével és hunyorított kissé, hogy még véletlenül se tévedjen lejjebb a tekintete. Harry szeme sarkában megjelentek a nevetőráncok és megnyalta az ajkát. Louis egyre inkább kezdte azt érezni, hogy a sors rossz játékot űz vele, vagy inkább olyat, amit már – már nem bír elviselni. Szinte szétrepedt a nadrágja.

Starboy ~3~

A nap már nem sütött olyan erősen, sőt, hamar lebukott a horizont alá, s ezzel erős sárgává festette az égboltot. A vendégsereg fele már hazafelé utazott, hiszen nagyrészük londoni lakos, Dorset sem két percre van a fővárostól. Anne teljesen kimerült a rengeteg fárasztó beszélgetéstől, de egészen élvezte, ahhoz képest, hogy mennyire sok unalmas pénzeszsák vett részt a partijukon. Sokáig kereste  fiát, hiszen a parti alatt egyszer sem látta Harry-t, ám mikor messzebb is nézelődött észrevette Mr. Tomlinson társaságában. Elmosolyodott és újdonsült férjéhez vette az irányt, aki éppen Jonathan Ive-vel, az Apple vezető formatervezőjével diskurált.

Harry időközben arra lett figyelmes, hogy eszébe sem jutott az, hogy kinek az esküvőjén is van, hisz jól elbeszélgetett a Tomlinson’s & Belfort’s Company igazgatójával, aki nem az a tipikus barom, aki egy esküvőn is a részvényekről tud kommunikálni, hanem akár egy egyszerű pezsgőről is, mint ahogyan azt tették.

– Nem fárasztó, folyton azt hallani, hogy a legfiatalabb Styles sarj vagy? Mármint, nem kapod meg a napi ocsmányságokat? – Louis bal kezén támaszkodott és ismételten az öngyújtójával játszadozott.

– Dehogynem. Nem véletlen vagyok most is távol tőlük. – bökött a pezsgőt iszogató emberek felé Harry. – Anyám az, akit imádok és teljes mértékben támogatok, de nem parancsolhatok neki. Ő döntése volt, hogy hozzámegy Paul-hoz. – sóhajtott egy nagyot.

– Ha jól sejtem nem túl jó a viszonyod a mostohaapáddal. – Harry felhorkant dühösen.

– Paul sosem lesz a mostohaapám. Ez az egész csak a pénz miatt van, és nem a szerelem miatt. Anyám életében egyszer volt szerelmes, akkor is édesapámba, ez csupán fellángolás lehet. Paul érzései pedig minden, csak nem valóságos érzések. – megmasszírozta a halántékát, ugyanis megfájdult a feje kissé.

– Sok minden van a pénz miatt, Harry. Én sem vagyok fiatal, s gondolom te sem vagy épp tizenéves már, így tudod, hogy manapság a pénz irányít. Akinek pedig van, az bármit megtehet, főleg ebben a szakmában. – kicsit mintha elkomorult volna az eddig erőteljesen vidám hangulat, de egyikőjük sem bánta.

– Huszonhét vagyok és teljesen mértékben egyetértek. Utálom azokat az embereket, akik csakis azért állnak szóba velem vagy a családból bárkivel, mert van nevünk. Mindenki elfelejti, hogy van akinek én is csupán Harry vagyok nem pedig a kis Styles ivadék. Gyűlölöm a felszínességet, de aki ebbe beleszületik annak ez a sorsa. El kell viselni. – a távolba meredt és visszagondolt a kiskorára, amikoris még a kisebb házukban laktak és az édesapjával golfozott kint a hátsókertben. Ő sosem lehetett az a kisgyerek, aki kifut a kertbe és játszik a kutyával, vagy a konyhában sertepeltél az anyja körül főzés közben. Mindennek meg volt a maga rendje, mikor eszik, mikor fürdik, mikor fekszik. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére mindenbe beletörődött, nem volt lázadó fajta. Felnőtt korára lett az, inkább.

– Nem kell elviselni. Senki nem mondhatja meg, mit, mikor és hogyan csinálj! – Louis Harry felé fordult és meggyőzően nézett a szemébe. Az üzletembert most is elkápráztatta a zöld szemek csillogása, melyek tényleg úgy ragyogtak, akár a csillagok. Egy pillanatra el is felejtette a mondandóját, de aztán megrázta a fejét és elmosolyodott. – Sok éve egyedül vagyok és tudom, hogy mennyire rossz az, amikor mindenki tőled függ és minden úgy van, ahogyan te akarod. Unom már ezt. Apám mondta mindig, hogy addig kell élvezni az ízt, míg a szádban van, vagyis élj míg megteheted. Igaza volt, bár nem vagyok öreg, de a harmincat taposom, mégis látom értelmét ennek. – Harry elgondolkodott a szavain. Ő is számos alkalmat meg tudna nevezni, hányszor gondolkodott el azon, hogy véget vet az életének. Kíváncsi, hogy ki lenne az, aki őszintén gyászolná és siratná.

– Mondasz valamit. Ugyanakkor fölösleges köröket űzünk. Mi lesz, ha már mindenünk megvan? Mi lesz az, ami értelmet ad az új napnak? – sóhajtva tette föl a kérdést Harry, s lehunyta szemeit. A mondat közöttük lebegett perceken át. Az idősebb beharapott ajkakkal figyelte a pihenő férfit és borzasztóan lehordta magát gondolatban, hiszen olyan dolgokra gondolt, ami nem épp egy érett férfi viselkedéséhez méltóak. Felnézett hirtelen és Harry édesanyját látta közeledni.

– Édesanyád épp ide tart. – szólt a nemrégiben kielemzett férfi felé. Az említett kipattintotta a szemeit és gyorsan felült. Louis – ra nézett és egy aprót biccentett.

– Örömmel folytatnám a társalgást, most viszont mennem kell. Ha nem futnánk össze, akkor… – gondolkodott el egy pillanatra, aztán előhúzta az okostelefonját. Louis közben mélyeket lélegzett a friss levegőből, mely megcsapta az arcát. Imádta a kellemes szellőt, főleg egy nyári délután közepette, viszont Harry kifinomult férfias illata és a finom, csobogó víz párolgása valami isteni aromát képzett.

– Örülök a szerencsének. A beszélgetést folytatjuk, kellemes volt itt. – Louis teljesen kifordult a saját maga ismert önmegtartóztatásból, s Ő is előhúzta a telefonját, miközben Harry-nek villogtatta a fénylő fogsorát.

Lediktálták egymásnak a mobilszámukat és éppen akkor tették el az eszközöket, mikor Anne megérkezett hozzájuk. Louis és Harry is felálltak, s előbbi odalépett a nőhöz.

– Gratulálok, asszonyom. Pompás ez a lagzi. – a kékszemű próbált jó benyomást kelteni a nő felé, s látszólag ez sikerült is, ugyanis egy hatalmas mosolyt kapott válaszul.

– Nagyon kedves, Mr…– kicsit elakadt, várt a névre, mert szégyen vagy nem, nem ismerhet Ő sem mindenkit.

– Tomlinson. Louis Tomlinson. – kezet csókolt a nőnek, aki szemmel láthatóan majd’ elalélt a gesztustól. Harry közben mást sem csinált, csak kielemezte a kisebb testalkatú férfit, aki épp az anyjával diskurált Louis egyre magasabb rangon kapaszkodó cégéről. Próbált odafigyelni, de lekötötte a figyelmét a meleg zakó alól kibukkanó vékony, tetovált csukló és nem utolsó sorban a szinte teljesen kigombolt ing alól felbukkanó selymes mellkas, mely szintén ki volt tetoválva. Harry-nek beindult a nyáltermelése és hirtelen hatalmas késztetést érzett az iránt, hogy a férfi fölé magasodjon és a derekánál fogva magához húzza. Erős bizsergés futott végig a lábujjától egészen a feje búbjáig, s egy kellemes sóhaj hagyta el ajkait, melyeket már szinte széttépett a fogaival. Sűrűbbeket lélegzett és próbálta lecsillapítani a feltörő vágyát, mert érezte az ágyéka felé áramló vért és az éledező merevedését is. Összehúzta a szemöldökét és megrázta a fejét, mikor két értetlen pillantást kapott. Túlságosan sokáig bámulta.

– Öhm, bocsánat. Elgondolkodtam. Mi volt a kérdés? – megvakarta a tarkóját és hirtelen olyan melege lett, hogy az összes ruhadarabját le tudta volna vetni magáról mindenki szeme láttára. Louis rámosolygott, mintha tudná mire is gondolt éppen.

– Csak azt beszéltük Mr. Tomlinsonnal, hogy mivel a két cég amúgy is jó kapcsolatokkal bír, egy közös projekt még szerencsésebb helyzetet szülne. Mit gondolsz erről? – Harry – nek fogalma nem volt arról, miről is van szó, de próbálta összeszedni magát és hatalmas tenyerével eltakarni a félkemény férfiasságát.

– Huh, hát meglehetősen gyors lenne. Viszont nem látom akadályát, bár az is igaz, hogy a két cég teljesen más szakterületen foglalatoskodik. – nem is értette hogyan gondolta ezt az anyja. Egy divatcég és egy üzletivállalat? Badarság. Nem sok jövője lenne a projektnek.

Louis – ra nézett, aki szintén Őt vizslatta. Beharapta alsóajkát és próbált semleges arckifejezést mutatni, több – kevesebb sikerrel. Szívesen beleolvasott volna a gondolataiba, s hogy igazából mit gondol róla. A hideg is átfutott rajta, mikor belegondolt, hogy ha Louis csupán feleannyira találja őt vonzónak, mint ő, már nyert ügye van. A kérdést fel sem tette magában, hogy melyik nemhez vonzódik inkább a férfi, egyértelműen nem volt közömbös a másik számára. Legalábbis a rajta felejtett pillantások és az ismeretlen ismerős helyzetből kialakult beszélgetés ezt taglalja magában. Ha téved, akkor nagyot téved, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Louis Tomlinson igenis vonzónak találja Őt.

Harry még napokkal később is gondolt a kékszemű fiúra, de már nem annyit, mint azt azon a napon és az azt követőn tette. A háza teljes felfordulásban állt, ugyanis a házvezetőnője lebetegedett és így senki sem tette meg az egyébként alapvető dolgokat. Persze minden a helyén volt, viszont a takarítás és a napi ügyek, mint például a bérek, a házi telefon híváslistája és sok egyéb teendő feledésbe merült egy rövid időre. Talán emiatt, vagy azért, hogy Louis nem hívta Őt, de ingerült és feszült volt. Akkor is, mikor az édesanyja hívta fel Őt Tahiti – ről. Mintha csak a fogát húznák, olyan torz arccal állt hozzá a helyzethez, mikor megtudta, hogy Paul Tahiti – re viszi az anyját nászútra. Egy hónapra. Nem igen jött jól, hiszen így az Ő nyakába szakadt a cég és minden egyéb dolog is, így érthető volt a rajta jól látható stressz. Egy perc nyugta nem volt és a nyári hőség sem segített a közérzetén. Azelőtt sosem járt be a céghez, inkább otthon a dolgozószobájában töltötte ki a fontosabb papírokat és az egyéb ügyintézésekhez szükséges lapokat, de immáron muszáj volt elfoglalni a vezetői széket még ha csak pár hétre is. Lilian, Anne újonc titkárnője mindennap hatalmas vigyorral az arcán vitte be az irodába a frissen főtt hosszú kávét és Harry mindig úgy tett, mint akit az a koffeinbomba mentett meg. Nem volt szíve kihajítani a csajt a kávénál fogva, ezért csak azután öntötte ki a lefolyóba a folyadékot, miután a nő kibillegett a magassarkújában. Gyűlölte a kávét és minden ahhoz hasonló szagú dolgokat. A teafű és a keserédes japán tea híve volt, amit mindennap Petunia készített neki a reggelijéhez.

– Jó reggelt, Mr. Styles! – köszöntötte ismét, egy újabb reggelen Lilian Harry – t, aki olyannyira szétszórt volt, hogy reggel a hajzseléje helyett fogpasztát kent a frissen mosott hajára és így veszített az idejéből fél órát, ugyanis ismét hajat kellett mosnia.

– Bár jobb lenne. – mormolta a nő felé, de még csak oda sem nézett az íróasztal felé. A nő minden vágya volt, hogy egyszer Harry mellett kelhessen, de napról – napra kevesebb esélyt látott eziránt. Meglehetősen furcsán viselkedett a férfi.

– A kávéja az asztalán van, uram. – egy vigyornak szánt vicsort villantott Lilian felé és becsapta maga mögött a fényezett ajtót. Ledobta a táskáját és levetette magát a forgószékbe és szorosan lehunyta szemeit. Édesanyja nem gondolta át, mikor csapot – papot otthagyva lelépett nyaralni. Hogy az istenbe fogja befejezni a legújabb kollekció terveit? Sehogy, ugyanis még fel kellene venni egy divattervezőt, ugyanis az előző, jól bevált francia úriember egyik szóra felmondott.

Megmasszírozta a halántékát és bekente a fekete táskákat a szemei alatt egy vadonatúj, az édesanyja által halálradícsért levendula illatú krémmel. Két és fél hét alatt nem sok változást látott magán, csupán azt, hogy maga sem tudja mikor ért magához úgy, hogy azt élvezte is volna. Felállt, elsimította a gyűrődéseket az ingjén és lekapta magáról a zakót. Hófehér ingje makulátlan volt, mint ahogyan minden ruhája, hála Petunia – nak. Összeteheti a két kezét, amiét egy ilyen magabiztos és szorgalmas házvezetőnőt sikerült találnia maga mellé, akinek egy szava nincs soha semmire.

Elhúzott ajkakkal fogta meg a szürke bögrét és vitte a lefolyóhoz, hogy kiönthesse és ismét elnevette magát, amint észrevette a vörös rúzsfoltot a csészén. Az a nő nem tudja felfogni, hogy sosem lesz heteró? És miért iszik bele minden egyes nap a bögréjébe? Hányinger. Kicsepegtette a kávét belőle, ám nem szentelte minden figyelmét a tevékenységére, ezért egy nagyot ugrott, mikor megérezte a hirtelen forróságot a hasa közepén. Lehunyta szemeit és magában átkozta a napot és mindent, ami szent. Csörrent a telefon.

– Uram, egy úr van itt és Önt keresi. – szemet forgatott. Miféle képzettséggel dolgozhat itt ez a nő? Érettségije van egyáltalán?

– Engedje be, Lilian. – mély hangján érezhető volt a bosszúság. Azt hitte, hogy Lilian ismét előadja magát a vendégnek, ezért szinte biztos volt benne, hogy csupán tíz vagy tizenöt perc múlva tudhatja meg ki is az illető. Éppen ezért gombolta ki az ingjét és az egyik fehér, nedvesített zsebkendővel törölgetni kezdte a foltot az ingjén. Halálraítélt kísérlet volt, de meg próbálta helyrehozni a lehetetlent. Ebbe a pillanatba rondított bele Lilian, aki kopogás nélkül berontott az ajtón, ám megtorpant, s ezáltal a vendég is felkenődött a hátára. Harry szemérmetlenül egyenesedett föl és nézett szembe a nővel, akiről tudni illett, hogy majd’ elfolyt a látványtól, ám amikor megpillantotta a hátul lévő kisebb termetű alakot tágra nyíltak a szemei és ismét sikerült elködösítenie az agyát. Nagyot nyelt és sóhajtva kötötte össze a tekintetét a megszeppent alakéval.

Starboy ~2~

Harry mérgelődve dobálta ki a ruháit a szekrényéből egy bizonyos ruhanemű után kutatva, miközben félpercenként nézte az órát, hiszen alig maradt egy órája elkészülni és odaérni a konkrét időpontra. Mikor végre a keze ügyébe akadt a keresett darab elhadart egy gyors imát és gyorsan az illatos felsőtestére húzta, melyet évről évre egyre több tetoválás takar. Édesanyja már szó szerint megtiltotta neki, hogy még varrasson valamit, de Harry kijelentette, hogyha az életében eljön az a személy, aki mindennél fontosabb lesz számára, bármikor is legyen az, hozzá kapcsolódó szimbólum biztosan a testére lesz tetoválva.

Fél óra múlva már a csokornyakkendőjét igazgatta a nyakán, ami a felvétel után öt perccel idegesítette a kis darab a nyakánál, kénytelen volt elviselni, mert ez egy fontos nap számára. Nem a legfontosabb, de édesanyjának az. Hiába volt már Anne közel az ötvenhez, gyönyörűen ragyogott és fess volt mindennap, ez a szépség a londoni lemezgyáros Paul Wester-t is megbabonázta, s immáron fél év együttélés után egybekötik életüket. Harry-nek sosem volt teljesen szimpatikus a manusz, viszont semmi beleszólása nem volt édesanyja magánéletébe, pont úgy, ahogy édesanyja sem szólhatott bele milyen fiatal és idős férfiak járják körbe az ő egyetlen kicsi fiacskáját.

Nagyot sóhajtva simította le frissen vágott haját, melyet egy kis zselével illesztett a helyére, majd befújta magát párszor az egyik legférfiasabb illatából, ami a fürdőszobaszekrényében volt található. Körülnézett a szobájában, hogy mindene megvan-e, s mikor tudatosult benne, hogy igen, lecammogott a csigalépcsőn és Petunia-val találta szemben magát.

– Szép napot, uram. A cipője még az este megérkezett, illetve küldtek önnek még egy lakkcipőt a kellemetlenség miatt. – Harry elmosolyodott.

– Nagyon köszönöm, Petunia. Nem kell maradnod ma este, nyugodtan menj haza, van neked is dolgod. – puszilta arcon a fiatalos hölgyet Harry.

– Köszönöm, Mr. Styles. Hálás vagyok. – sütötte le szemét.

– Ugyan. – vigyorgott. Felkapta a dobozt, amit az imént emlegetett Petunia, és kibontotta belőle a fényezett koromfekete lakkcipőt. Egyből bele is illesztette lábait és lépegetett benne párat, hogy ne törje fel majd a lábát. Visszacsukta a doboz tetejét, de még előtte azért vetett egy pillantást az ajándék cipőre is. Nem rossz.

Mivel elfelejtette felhívni José-t, a sofőrt, ezért fogta a másolt kocsikulcsot és bepattant az egyik újabb Audi-jába, s kihajtott a garázsból. A megszokott tempónál kissé gyorsabban vezetett, de nem haladta meg a korlátokat. Nem szeretett volna ismét egy csekket a szélvédőjére, sem egy bírságolást, s nem azért mert nem tudja kifizetni, hanem mert ez a családja nevének nem tesz túl jót. A Styles Company a legjobb divatcég Angliában és híre az egész világot körbejárta. Modelleket és különféle szaktudással rendelkező stylist-okat foglalkoztatnak, s hamarosan indul be a tanfolyam is, melyben kifejezetten a Styles Company számára alkalmas gyakornokokat fejlesztik. Harry csak alelnök, hiszen édesanyja vezeti az egész céget, de mivel most összeházasodik egy szintén híres fickóval, lehetséges, hogy hamarabb ül a vezetői székbe.

– Harry? Hol jársz? Anyád már hatszor körbekérdezte az egész vendéglistát, hogy nem-e látott téged. – Ryan idegesen hadarta a szavakat és Harry-nek is nagyon kellett fülelnie, hogy a nagy hangzavartól, ami a háttérben szólt, halljon is valamit.

– Pontosan mikor is kezdődik? – kérdezte és kicsit gyorsabb sebességre kapcsolt, hogy még hamarabb odaérjen a Grosvenor Chapel-hez.

– Tíz perc múlva, nagyjából. Anne már nagyon ideges. Remélem tudod, hogy te kíséred az oltárhoz!? – Harry hirtelen fékezett egyet.

– Mi? Mi van Tom-mal? Olyan jóba voltak, azt hittem ő fogja. – kapkodva tette le a telefont és hangosította ki, hogy mindkét kezével tudja fogni a kormányt.

– Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nem is lesz itt az esküvőn. Te kíséred az oltárhoz, szóval bőgesd a motort vagy nem fogsz ideérni! – Ryan bontotta is a vonalat és hagyta Harry-t vezetni.

Szám szerint 5 perc alatt ért oda a helyszínre, s még két percbe telt, hogy le is tudjon parkolni a kocsijával. Hajába túrva szedte a lábait a kápolna felé, mely kívülről nézve is elég elegáns és nevesnek számított. Harry egyből felhorkantott, legalábbis magában, mivel mást nem is várt anyjától és annak leendő férjétől. Nem arról van szó, hogy anyja kicsi felszínes, hanem arról, hogy akármiről is legyen szó, mindig nagy feltűnést kell kelteni. Ez a Paul pedig még inkább egy pénzsóvár alak, aki nyilvánvalóan nem Anne kegyeit akarja, hanem a bankkártyájának tartalmát.

Sóhajtva lépett be a kapun és egyből elkapta a fejét az elsőkertről, hiszen vagy tíz paparazzi kattintgatta a vakuit, fényes nappal. Sosem tudta megérteni, hogy miért jó az, ha minden egyes percét tudják a napjáról, de lassan belenő ebbe az álca szerepbe. Sosem tudhatják meg az emberek, hogy ki is Ő valójában, elég ha azt tudják, hogy mindkét nemhez vonzódik, vagyis biszex.

Letörölte homlokáról a gyöngyöző izzadtságot, melyet a nagy hőség és a vastag zakó váltott ki, s bevetette magát a vendégsereg közé, akik már tűkön ülve várták, hogy megjelenjen a menyasszony. Harry is ugyanezt szerette volna, de először még át kellett verekednie magát az újgazdag londoni hölgyemények és öregebb urak közül, hogy végre édesanyjához léphessen.

– Harold, végre! – ismét szemet forgatott, mivel csak Anne hívja Haroldnak. Születése előtt sok vita folyt, hogy milyen nevet kapjon, édesapjának a Harry tetszett, Anne-nek pedig a Harold, ám végül Harry lett. – Merre jártál? Mindenfelé kerestelek. – ölelte át fiát a nő, aki kapott pár cuppanós puszit tőle.

– Volt egy kis probléma, anya. De az a lényeg, hogy itt vagyok, nem? – a gyönyörűen kifestett nő csak mosolygott és bólintott, majd fiába karolt, ugyanis abban a pillanatban meghallották a zeneszót. – Készen állsz? -vigyorgott a zöld szemű.

– Igen. – sóhajtott és csillogó szemmel nézett végig a násznépen, mikor kinyílt előttük az ajtó. Előszedte a szokásos csábító mosolyát, mely természetesen nem volt igazi, egy álmosoly volt, amit az évek alatt fejlesztett ki, hiszen közszemle tárgya kiskora óta.

Ahogy lassan végigmeneteltek a kidíszített fapadok között, Harry csak arra gondolt, hogy mekkora színészi tehetség kell ekkora hazugsághoz. Mármint, hogy Ő soha nem menne hozzá egy olyan alakhoz, akiről mindenki tudja, hogy mekkora surmó és csak a pénz hajtja. Persze Ő ezt sosem mondta ki nyíltan, hogy Paul ilyen lenne, mivel az anyja teljes rózsaszín köd alá került. Két édes puszit adott anyja arcára, s leült az első sorba, hogy végignézze, ahogy anyja édesapja halála után négy évvel ismét házasságot köt egy pénzsóvár idiótával.

Amin Harry a legjobban meglepődött, hogy néhány igen fontos góré is ott ült a sorok között, mint például Armancio Ortega, a Zara divatcég tulajdonosa vagy akár Francois Pinault, a Gucci és az Yves Saint Laurent tulaja. Csak kapkodta a fejét, hogy a nagy nevek vele egy helyiségben tartózkodnak, ám miután belegondolt, nem is csodálkozhatott volna. Ez a Paul Wester egy befolyásos ember, akit ki ne ismerne? Meg hát, mégis divatcégek, a Styles Company testvérei.

A szertartás után, mely összességében nem tartott tíz percnél tovább, a násznép különféle luxuskocsikba ült és nagyjából egy óra alatt Dorsetbe, természetesen előre kibérelt partszakaszhoz utazott, hogy egy „kis” lakomával ünnepeljék a majdnem ifjú párt. Harry már gondolkozott is, miféle kibúvót találhatna, csakhogy ne kelljen részt vennie az eseményen.

– Itt maradsz! Látom a szemedből, hogy semmi kedved hozzá, de kérlek fiam, anyád kedvéért maradj! – tette Paul Harry vállára a kezét, de Ő el is lépett egyhamar.

– Ne nevezzen a fiának. Az egy dolog, hogy már anyám felesége, de nagyon jól tudom, hogy előbb lakna együtt anyám pénzével, mint vele. – mérgesen nézett az őszülő férfira és hátat fordított neki.

– Rosszul látod a dolgokat! – kiabálta utána a pasas.

– Kétlem!

Idegesen lépkedett végig a füves partszakaszon, majd hajába túrt, melyet oly’ nagy odafigyeléssel lőtt be, de abban a pillanatban nem érdekelte már semmi. Az bánta, hogy nem szólt egy szót sem még a házasság előtt. Soha nem szabadott volna anyját egy ilyen alakhoz adnia.

Mikor kissé csillapodott a dühe, s mivel semmi energiája nem volt visszamenni az idősödő gazdag fúriákhoz és pénzes férjükhöz, ezért inkább leült a homokba, s a kissé szeles vizet nézte és próbálta kiüríteni gondolatait. Elég sokáig ült, vagyis már – már feküdt, de őszintén szólva örült neki, hogy senki sem zargatta. Egy ideig.

– Látom, nem csupán engem nem köt le a parti. – egy nála alacsonyabb férfi, úgyszint öltönyben, leült mellé a homokba. Kezében egy öngyújtót tartott és azzal játszadozott.

– Sosem kötöttek le az esküvők, de az összes közül a legrosszabb. – oldalra fordult és a férfi arcára nézett, s kissé meglepődött mikor meglátta a kócos aranybarna hajat és borostás arcot. Sejtette, hogy ki Ő.

– Ez egészen addig lesz így, míg a sajátod nem következik. – Harry figyelmét lekötötte az, hogy a férfi arcát nézze, ahogyan a távolba mered. – Nem vagyok házas, de láttam egy s mást már. – fordult felé mosolyogva.

– Nős sosem leszek, de még nem most terveztem a házasságkötést. – Harry teljes testével felült és felhúzta a lábait.

– Micsoda véletlen. Én sem leszek nős. – vigyorgott az alacsonyabb, s Harry-nek egyből az jutott eszébe, hogy mekkora mázlista az a férfi, akinek Ő a párja, ugyanis a külseje elragadó. – Louis Tomlinson. – nyújtotta Harry felé a kezét, miután ledobta a homokba az öngyújtót és levette a napszemüvegét, mely ezidáig a szemeit takarta.

– Harry Styles.

Harry akkor érezte, hogy az az esküvő tényleg nem is olyan rossz, persze ha az ember megtalálja a hozzáillő társaságot.

Az akvamarin színű írisz, a napbarnított bőr, a borostás arc, a kusza aranybarna haj, s a mélyről jövő finom jellem. Ez párosult a több méterről is érezhető szenvedélyes kisugárzáshoz és megkaptuk eredményül Louis Tomlinson – t, akinek még fogalma sem volt arról, hogy mekkora lavinát indított el azzal, hogy leült a forró homokba az ismeretlen férfi mellé, aki tulajdonképpen a szintén ismeretlen menyasszony egy szem fia.

Starboy ~ 1 ~

Sziasztok,

nagyon rég volt már itt igazi bejegyzés, ezért is feküdtem neki ennek a történetnek régebben. Elég hosszú lesz, és persze több részben teszem fel a részeket, de az, hogy milyen időközönként, csak rajtatok múlik!

Remélem tetszeni fog a sajátos történetem és megörvendeztek pár véleménnyel! ;)

Kellemes olvasást!

xxx Nicole Evans

Kellemes, napsütötte nyári napra virradt, amikor  az elegáns öltözékbe bújt alacsony alak kicsit nagyobb erővel csapta be a hálószobájának ajtaját. Kissé még saját maga is megriadt, de aztán egy vállrántással a hosszú, fapadlós folyosón lépkedett végig, még papucsban, majd a fából készült lépcsőn lépkedett le, egészen az étkezőig, ahol már Flor nagyban sertepertélt.

– Jó reggelt, Flor – mosolygott a hölgyeményre, aki csak vidáman felnézett, de folytatta az elkezdett munkáját.

– Önnek is, uram! Hamarosan kész a reggeli. Sajtos omlett készül, de ha nem kívánja, akkor összedobok egy szokásos szénhidrátdús tálat. – A barna hajú férfi felnevetett. Imádta, hogy a házvezetőnőjének ilyen jó a beszélőkéje; sosem unatkozott.

– Tökéletes az omlett, köszönöm. Az újságot és a telefonomat merre találom? Fogalmam sincs merre tettem le. – nézett körbe a helyiségben, majd leült az előre kihúzott székhez, és a szalvétáját az ölére tette, mint ahogyan minden reggel.

– Az előszobában hagyta késő este, amikor megjött. Itt is van, az újságot pedig mindjárt hozom is... Ó, és hozatok esetleg kávét? – kérdezte a Tomlinson fiútól.

– Nem, köszönöm. Beugrom a Starbuck’s-ba az irodába menet – mosolygott az asszonyra, majd az sietősen el is hagyta a helyiséget, otthagyva Louis-t.

Feloldotta a kódot, és szembetalálta magát rengeteg hírrel, árfolyamokkal, üzenetekkel és nem fogadott hívásokkal. Már a látványtól is megfájdult a feje, ám emlékeztette magát, hogy ma szerda van, és a gyakornokkal tölti a napját. A gyakornok egy egyetemi tanuló, aki másodéves, és anyagot, illetve tapasztalatot gyűjt a Broad street-i Tomlinson’s & Belfort’s Company-től. Fogalma sincs, ki lehet az a srác, de érdekes „ügyfélnek” hangzik. Hát nem remek?

– Itt is van uram a reggelije és az újságja. – Hálásan bólintott egyet az asszonynak, és tovább bújta a telefont átolvasva a híreket. Morogván olvasta, hogy Jordan hatszor hívta az elmúlt tíz órában. Fogalma sem volt arról, hogy mit akarhat, hiszen Jordan jelenleg Svájcban tartózkodott üzleti úton. A többi üzenetre csak vetett egy pillantást, és elég korán volt még ahhoz, hogy az irodai munkákkal foglalkozzon a reggeliző asztalnál. Lezárta a telefonját, és megfogta az evőeszközöket, hogy hozzálásson a fenséges ételhez.

Miután az újságot is elolvasta, fél nyockor  sietősen battyogott az előszobához, ahol Flor már várta.

– Köszönöm a reggelit, Flor! Nagyon finom volt – mondta, és egy puszival is megtoldotta a háláját, majd lehajolt, hogy felvegye a fényesre pucolt cipőjét.

 – Örömmel, Mr. Tomlinson. – Louis felállt, immáron a kényelmes lábbelivel a lábain, és kicsit mogorván nézett Florra.

– Mikor jön el az az idő, hogy nem „uram” és „Mr. Tomlison” leszek magának? – Flor felnevetett.

– Ahogyan maga sem tegez le engem, így én sem fogom magát! No, de most iparkodjon, mert nem fog beérni fél kilencre... – csapta össze a kezeit az asszony.  – Mi a terv mára, uram?

– A kávézóban találkozom a gyakornokkal, ha jól tudom... A héten ezért volt sűrűbb a programom, mert mára mások a terveim. – húzta föl a szemöldökét Louis, aztán odahajolt Flor-hoz, és még egy puszit adott az öregedő arcára, és miután fölvette az öltönyét, kilépett az ajtón. Az útja a kint parkoló autójához vezetett, ami előtt Frank, a sofőrje állt.

– Jó reggelt, Frank! – intett a sofőrnek, aki csak biccentett, és kinyitotta Louis előtt a hátsó ajtót.

– Önnek is, uram. Az irodába, vagy a Starbuck’s-ba lesz? – Louis bekapcsolta a rádiót, és közben felelt Frank-nek:

– A Starbuck’s-ba, ma ott lesz találkozóm! – A sofőr bólintott, majd beindította a motort. Louis szívét mindig megmelengette az, ha ebben a kocsijában utazhatott, hiszen hófehér, fényes, és ráadásul méregdrága; na meg ne feledkezzünk meg a márkájáról sem. A sofőr pedig akkora magabiztossággal vezette, hogy egy kátyúba sem hajtott bele haladás közben, hiszen kiváló a minősége a járgánynak, kár lenne tönkretenni.

– Megszakítjuk az adásunkat! A Svájcból New York-ba tartó British Airways hajnali járata ismeretlen okokból lezuhant... A körülmények tisztázatlanok, de amint hírt kapunk, értesítjük önöket. Ha valakinek bármi információja van a katasztrófával kapcsolatban, hívja a rendőrséget vagy a repülőgéptársaság embereit. – Louis csak fél füllel hallgatta az adást, hisz rengeteg mindenen jár az agya folyton, de hirtelen kapcsolt. Jordan is Svájcból repül haza, New York-ba!

Azonnal tárcsázta is a társa, és egyben jó barátja telefonszámát, amely kicsengett, ám a sokadig csipogás után sem kapott választ... Kissé megnyugodott, hiszen ha kicsöng, akkor valószínűleg nem esett baja, de nagyobb nyugodtsággal kezdene neki a napnak, ha tudná, minden rendben van.

– Megérkeztünk, uram! – Frank hangja zökkentette ki a gondolatmenetéből. Egy nagy sóhajt hallatott, majd kiszállt az autójából, és elfogadta a sofőrjétől a táskáját, amelyben rengeteg irodai, és nem irodai kellékek vannak.

– Köszönöm, Frank. Ha hívom, akkor tudna jönni? – kérdezte a sofőrjétől, aki kissé felháborodva válaszolt neki.

– Hát hogyne! Ez a munkám. Rendelkezésére állok egész nap! – Louis kicsit hülyén érezte magát, mert attól, hogy ilyen gazdag, és ilyen alkalmazottai vannak, ő még nincs annyira elszállva, hogy egész nap csak ugráltassa a szegény embereket. Amit tud, elintéz maga, talán ezért is van olyan közvetlen viszonya az alkalmazottaival. Próbál kedves stílust alkalmazni, ám néha kihozzák a sodrából...

– Köszönöm. Akkor majd jelzek! – fogott kezet a férfival.

– Szolgálatára, uram! – Louis még intett egyet, és befelé indult, majd miután kikérte magának a kávét, leült az asztalához. Szinte már az övé, hiszen minden egyes alkalommal, amikor belátogatott ebbe az üzletbe, oda ült. Tökéletes hely, ahonnan az egész boltot belátja, és nem is kell kényelmetlenül ülnie, mert egész jól meg van csinálva a berendezés. Nem panaszkodik, a kiszolgálás is megfelelő, a termékeikről nem is beszélve...

Ránézett órájára, amely már öt perccel elhagyta a nyolc negyvenet, de még sehol sem látta azt, akivel találkozna. Mivel még sosem látták egymást, ez elég nehéz feladatnak bizonyulna, bár Louis most bízik a hírnevében, és abban, hogy a fiatal gyakornok ismeri a nevét, és legalább megnézett róla pár fotót. Ez pedig kétségtelen, mert nem választotta volna a Tomlinson’s & Belfort’s Company-t, ha nem hallott volna róluk. Így Louis csak türelmesen várt, míg meg nem látott egy összevissza bámészkodó srácot egy másik asztalnál. Fogta magát és felállt, a cuccaival együtt, és odasétált. Megbökte a fiú vállát, aki meglepve nézett fel rá:

– Öhm, jó napot, Mr. Tomlinson! – Louis elmosolyodott, és gondolatban vállon veregette magát a leleményességéért.

– Inkább reggelt... Ha jól sejtem, nekünk van némi munkánk együtt. Leülhetek? – kérdezte, mire a sötétebb hajú fiú bólintott, és arrébb csúszott, hogy mindketten elférjenek.

– Elnézést a késésért, kicsit mozgalmas reggelem volt, és gondjaim akadtak a közlekedéssel. – Louis csak feltette a kezét, hogy semmi gond, majd belekortyolt a lehűlő koffeinbombájába.

– Nem probléma, bár már kezdtem ideges lenni, hogy miért is késel ennyit... – mormogta, majd egyből kapcsolt. – Ugye nem baj, hogy tegezlek? – kérdezte.

– Nem vagyok én öreg, csupán húsz leszek. Oh, és elnézést az illetlenségért! Brian Roberts vagyok – állt föl, hogy kezet rázzon a cégvezetővel.

– Én pedig Louis Tomlinson. – Leültek és elhelyezkedtek. – Nos, vágjunk is bele! Mesélj egy kicsit erről az ötletről! Arról hallottam, hogy egy gyakorlati munka lenne, de hogy pontosan mi is lenne ez a „munka”, arról nem. Beavatnál? – Brian megköszörülte a torkát, és lelkiekben felkészült a beszélgetés folytatására. Sejtette, hogy Mr. Tomlinson ilyen koncentrált, fegyelmezett, de mégis laza lesz, viszont nem gondolta, hogy élőben ilyen.

– Öhm, a Columbia University-re járok harmadévesként, szóval hamarosan végzek, és egy kis gyakorlati munkatapasztalatot kell szereznem ahhoz, hogy utána ténylegesen munkába állhassak. Konkrétan arról van szó, hogy rendes munkaidőben dolgoznék, csak először mindent fel kell térképezzek és közben pedig esszéket és információkat kell gyűjtenem a cégről, magáról és a kollégákról. – Brian teljes mértékben magabiztosságot sugárzott, és ez Louis-t meglepte. Tény, hogy nem nézett ki rosszul a srác, de mégis olyan érzést kelt az emberben, hogy menjen innen, és adja át őt másnak. Emiatt rosszul is érezte magát, de nem tehetett róla, másra számított, hogy őszinte legyen.

– Oh, nem is gondoltam, hogy ennyire eltökélt egyetemistával lenne dolgunk... – jegyezte meg. Megitta az összes kávéját, és előszedte a táskájából a papírokat. – Szerintem akkor ezeket írd alá, és holnap reggel nyolctól el is kezdheted. A társam ma jön haza egy üzleti útról, így ő fog majd az ügyes-bajos  dolgokkal foglalkozni. Természetesen itt a további papírmunkára és az ismerkedős szituációkra gondolok. – Az asztalra tette a kéznél lévő iratokat, és tollat adva Brian-nek, aláíratta vele őket.

Hiába próbálta volna tagadni, nem fogta meg  a srác, így feleslegesnek találta ráfecsérelni az idejét, amelyet másra is szentelhetett volna. Még fogalma sem volt, hogy kire, de remélte, hogy így közeledve a harminchoz, megtalálja a hozzá passzoló párt. Mindegy miféle nőszemély, csak ne kiskorú legyen, attól felfordulna a gyomra, és nem is a másik fél kora miatt, hanem saját maga miatt.

– Akkor holnap már mehetek is az irodába? – kérdezte, míg Louis elpakolta a papírokat.

– Természetesen. Valószínűnek tartom, hogy Jordan, a társam már visszatért Svájcból, így holnap, ha bejössz az irodámba, már be is tudom neked mutatni őt. – Louis az órájára nézett, és látta, hogy fél tíz után volt már bőven. Tökéletes.

– Ez esetben köszönöm, hogy időt szánt rám, Mr. Tomlinson. Holnap találkozunk – álltak föl mindketten, kezet fogtak, és egy intés után Brian már távozott is.

Louis még visszaült az asztalhoz, és kikért magának egy latte-t elvitelre, majd fizetés után ott sem volt. Meg sem fordult a fejében, hogy ilyen unalmas lesz egy rövid kis beszélgetés ezzel a sráccal, de egyszerűen rájött, hogy elszokott a fiatalos, szlenges beszédtől. Eljárt bulizni, kiengedni a gőzt, de azt is a saját korosztályával, a saját ranglistáján lévő emberekkel, akik kilószámra veszik a kokaint, és költik el a pénzüket naponta. Ő nem akart ilyen lenni, de belegondolva, nem sok különbség van ezek az emberek és saját maga között. Ki kellene próbálnia végre azt, hogy elmenjen egy egyszerű házibuliba, ahol egy embert sem ismer, és olyan jól érezze magát, hogy másnap fikarcnyira se emlékezzen majd az előző éjszakájára.

Ezt a gondolatot is bevéste az agyába, és emlékeztetnie kellett magát, hogy most még csupán szerda van,  vissza kell menni az irodába és részvényeket kell eladnia, illetve megvennie. Ez az élete, kétségtelen, de sokszor annyira elege van ebből, hogy kivágná magát az ablakon... Ó, és a délutáni esküvőről el is feledkezett, ahová el is kell jutnia, tudván, hogy Anglián belül tartják a ceremóniát.

Arra várt, hogy jöjjön valaki, aki annyira belopja magát a szívébe, hogy csak rá fog gondolni, nem pedig a pénzre és az elfuserált életére, ami másnak álom, neki pedig már a megszokott mindennapok begyepesedett állandósága.

Larry Christmas és a továbbiak

Sziasztok!
Végre visszaültem a géphez és nekiálltam gőzerővel írni. Sorra pattannak ki a fejemből a történetek és írom őket folytonosan.
Megszületett életem első olyan története, mely minden eddiginél hosszabb és megállja a helyét a Larry Christmas blogon, melyet Becca Prior, HDawn és Sam Wilberry vezet.
Hamarosan, a napok valamelyikén felkerül oda is, illetve ide is a történet. Örülnék, ha benéznétek oda is, hiszen csodásabbnál - csodásabb történeteket olvashattok majd.

A BLOG LINKJE: http://larrykaracsony.blogspot.hu/

Itt pedig ismételten átalakítás történt, valamint előkészítettem a terepet a következő történetemhez. Mint már régebben már írtam, hosszabb sztorival készülök nektek, amit előre szeretnék megírni. Négy fejezet készen van, ezért hamarosan felkerül ide az első, ám előtte írok hozzá egy bevezetőt. Ez mind a karácsonyi történetem után fog megtörténni, szóval az újévet kezdjük együtt itt, egy szenvedélyesen izgalmas történettel! ;)
Boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak és minden idetévedőnek!
xxx Nicole Evans

Just Hold On

Sziasztok,

nagyon rég posztoltam ide, de úgy érzem ma muszáj. Mint tudjátok, ma egy borzasztó hírt kaptunk, amit még mindig képtelen vagyok felfogni. Szerdán elveszítettünk egy olyan személyt, aki a családunkban nagyon fontos volt. Itt is és mindenhol őszinte részvétemet kívánom az egész Tomlinson családnak. Mindannyian szerettük Johannah Deakin-t, aki most hét gyereket hagy anya nélkül. Borzalmas. 

Ennek hírére fogtam magam és írtam egy nagyon rövid, de hatásos történetet. Remélem tetszik és egy kicsit megnyugszik mindenki. Jó olvasást! 

xxx Nicole Evans

Háromig számolt és ismét megtette, majd újra. Nem mert mélyet, mert félt, hogy vége. Félt, hogy jobban fog fájni, mint az elmúlt időszak. Félt, hogy még egy valakit elveszít, még egy valakit akit szeret. Könnyei záporoztak az arcán szüntelenül és remegett. A hányinger kerülgette a vas szagú folyadék láttán és szagától, ám ez volt a legkisebb problémája. Abba akarta ezt az egészet hagyni, végleg. Belül üvöltött a segítségért, ám kívül erősnek próbálta mutatni magát. Nem megy.

Nem megy tovább!

Keze remegése miatt véletlen egy kissé mélyebbet vágott. A vér egyre jobban kezdett ömleni, s a látása egyre csak homályosult. Mintha hirtelen fáradság tört volna rá. Sűrűn pislogott és próbált a pillanatban maradni. A naponta történő tragédiák sorozata a gondolatai feledésébe merült hirtelen és egy kis mosoly szökkent az arcára, majd behunyta a szemeit. Végleg?

Nem!

Egy halványzöld, meleg szobában ébredt, s eltorzult arccal fordult az ágy szélén görnyedve alvó személyre. Hirtelen tört rá a keserűség, a mérhetetlen fájdalom és a tehetetlenség. Akarva akaratlanul is elkezdtek folyni a könnyei, s hiába tudta, hogy a sírás most semmiképp nem tesz neki jót, nem érdekelte. A fojtott zokogásra a nemrég említett alvó személy is kinyitotta szemhéját és fáradt, sötét szemekkel nézett farkasszemet a könnyező férfival.

– Miért voltál megint ott? – kérdezte a fekvő szakadozottan. A zöld szemű férfi halvány mosolyt eresztett és hatalmas kezét odanyújtotta a másikéhoz, mely csuklóig be volt fáslizva.

– Inkább ezt a kérdést halljam még vagy ezerszer, mint azt magamtól, hogy miért nem! Azt sosem bocsájtanám meg magamnak, Lou! – szipogott egyet és lehajolt, hogy egy hosszú csókot nyomjon az elhidegült kézfejre.

– Tudod, elfáradtam. Nem bírom ki, Harry! ­– sírt föl a kékszemű végre és kezét kitépte a másikéból, hogy eltakarja keserű arcát. Harry teljesen biztos volt benne, hogy barátja nagyon közel jár a teljes összeomlásnak, és immáron Ő nem sok mindent tehet. Annyi mindent megpróbált már, hogy az megszámolhatatlan. Mégis, még mindig ott van a remény, hogy egyszer boldog ember lesz Louis.

– De igen! Tudom mennyire fáj, tudom mennyire rossz érzés és azt is, hogy minden nap magad marcangolod és magad okolod az egészért. Nem te vagy a hibás, hogy is lehetnél? A betegség nem válogatja az embereket, Lou! Igaz, nekem nem anya halt meg, hanem a nagyapám, de elhiheted, hogy az sem volt kellemes. Pont, hogy te tudod a legjobban. A gyilkosság történik akkor sokkal nehezebb feldolgozni. Kérlek, te legalább próbáld meg megtenni! A kedvemért! – dühös volt már. Magára, Louis-ra, az egész elcseszett világra. Minden este úgy feküdt le aludni, hogy imádkozott azért, hogy egy nap majd ez az időszak csak egy rossz emlék legyen. Még nagyon távolinak tűnik az a nap.

– S-sajnálom, Harry! Tudod, hogy mennyire közel álltam anyához. Nagyon nehéz még a gondolat is, hogy Ő nincs többé. Pár hete a nagypapa, most anya. Ki jön még, Haz? Te is elhagysz engem? –bőgőtt, akár egy kisgyerek.

– Nem hagylak el téged soha! Soha! – erősítette meg szavát. – Minden erőmmel azon leszek, hogy rendbe hozzalak. Nem fogom megengedni, hogy valami bajod legyen. El sem tudod képzelni mennyire fáj az, amikor a fürdőszobánk padlóján talállak vérbe fagyva. Minden ilyen alkalommal elveszítek egy darabot a hitemből és a szívemből. – lehajtott fejét felemelte és erőteljesen nézett barátja szemébe. A gyönyörű szemekbe, melyek olyan összetörten csillogtak, hogy fájdalmas volt még csupán belenézni is.

– Én pedig akárhová nézek, mindenhol valami olyat látok, amit vagy tőle kaptunk, vagy hozzá kapcsolódik. Még a ház is Rá emlékeztet, hiszen tisztán él bennem a kép, mikor megvettük ketten és eljött hozzánk Dan-nel és a kicsikkel egy házavató vacsorára. Akkor is Ő sütött – főzött, Ő tett mindent. – Harry letörölte könnyeit és megsimogatta a kissé borostás arcot.

– Mind szerettük Őt, viszont nem akarná, hogy ilyen legyél. Sosem szerette, ha szomorú vagy. – Louis kezei a lepedőbe markoltak és megkeményedett az arcvonása.

– Miért csinálod ezt? – hirtelen szakadt fel a torkából az üvöltő hang, mely megijesztette Harry-t és emiatt elugrott Louis-tól. – Azzal akarsz helyrehozni, hogy anya nem szeretne így látni? Ezzel akarsz manipulálni, ha már te nem tudsz segíteni? – Harry lelkén mély sebeket ejtett ez a pár szó, de nem mutatta ki, bár Louis egyből észrevette, hogy megbántotta barátját. – Menj el! – kérte.

Természetesen nem gondolta komolyan, csak már nem tudott mit kitalálni, hogy egyedül legyen. Szereti Harry-t, nem akarja elveszíteni Őt is. Ő tartja még életben, de nem meri kimondani, mert fél, hogy emiatt tényleg elveszíti. Teljesen összetört lelkileg és fogalma sincs arról, hogy mi lenne az, ami visszahozná a hétköznapokba.

– Rendben. Ha ezt szeretnéd… – lehajtotta fejét és kitörölte szeméből az előbuggyanó könnycseppeket és izzadt tenyerét a nadrágja anyagába törölte, melynek már mindegy volt, hogy mi van rajta, ugyanis Louis vére teljesen beszínezte az eredeti színét. – De remélem azt tudod, hogy nem adom fel! – felállt és fájó szívvel ugyan, de visszanézés nélkül hagyta el a közös szobájukat.

Louis még borzalmasabban érezte magát, mint azelőtt, hogy Harry elhagyta volna a helyiséget. A torkát elviselhetetlenül marta a bűntudat érzése és az, hogy mennyire szerencsétlen. Segíteni szeretnének neki, de nem hagyja, pedig minden vágya az, hogy valaki ott legyen mellette és a leghülyébb gondolatfoszlányait is végig hallgassa. Ki lenne erre megfelelőbb, mint Harry?

Éppen ezért tapogatta meg csuklóit, mennyire van rosszul. Miután felült, pár nyöszörgés és elsötétült tudat után sikerült csak két lábra állnia. Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideig aludt, de abban biztos volt, hogy nem napokig, csupán pár órát maximum.

Bizonytalan léptekkel közelítette meg a csukott ajtót, s mikor kilépett rajta szembetalálta magát egy kisírt szemű Harry-vel. Ismét rossz érzés költözött a szívébe, tudván, hogy megint miatta sírt az ő egyetlene. Nyelt egy nagyot és hevesen dobogó szívvel lépett közelebb hozzá. Egy szót sem szólt csak lábujjhegyre állt és körbeölelte Harry nyakát szorosan. Mindketten egyszerre sóhajtottak és belélegezték egymás illatát. A mentolos és a narancsos illat úgy passzolt egymáshoz, mint a kék és zöld szín, vagy Louis és Harry. Harry-ben a remény ismét lángra gyúlt, emiatt is szorította erősen az ő kicsikéjét, míg a kisebb elismerte, hogy hiányzott neki Harry, még ha itt volt vele mindennap, akkor sem úgy, mint rég. Felsikkantott, mikor Harry a hátsójánál fogva felemelte Őt és tartotta az ölében átölelve. Aztán kirobbant belőle ismét a sírás. Nem tudta elkerülni az elkerülhetetlent.

– Ne haragudj, annyira sajnálom. Hülye voltam, hallgatnom kellett volna rád, csak…annyira hiányzik anya és… –  Harry próbálta csitítani, és bevitte a nappaliba, majd leültette a kanapéra.

– Ne mondj semmit. Tudom. – de mégis el szerette volna mondani.

– Annyira hiányzol! – sírt föl. Bedagadt szemei vörösek voltak és nagyok. Harry közelebb hajolt hozzá könnyes szemmel és végigcsókolta az arca minden szegletét.

– Te is hiányzol nekem! Megígérem neked, hogy rendbe hozzuk ezt, rendben? – bólintott a kék szemű és szipogott párat.

Harry minden csontja azért könyörgött már, hogy végre csókolja meg a ziháló szerelmét, s lassan oda is hajolt, hogy megtegye. Óvatosan hajolt rá a remegő, hideg ajkakra, melyek a sírástól sósak is voltak. Lassú becézgetéssel kebelezte be a finom alsóajkat, s ezt Louis egy könnyed sóhajjal fogadott. Imádta mindkettőjük egymás csókját, de talán Harry jobban szerette csókolni a kis szerelmét. Ő mindig is romantikusabb természet volt, míg Louis a keménylegény szerepét töltötte be, mégis külső szemmel Harry volt a domináns. Senki sem tudta megmondani mi is van közöttük. Barátság, szerelem, kötődés vagy már szükséglet. Persze egyértelmű volt, hogy valami nagyon bizalmas és nem mindennapi a kapcsolatuk, mégis titkolták a legközelebbi ismerőseiktől is a tényeket. Hogy szerelmesek egymásba. Senki sem tudta, csak ők maguk. Jay és Anne az a két kivételes személy, aki tudott róluk, és akkor majdnem elmondták a nagyvilágnak is az egészet, mivel a két anyuka rettentően örült nekik.

– Szeretlek! – suttogta Harry ajkai közé Louis.

– Én is szeretlek téged, nagyon-nagyon! – Lou belefúrta arcát Harry nyakába és összeszorított szemekkel várta, hogy elmúljon az égető, csípő érzés a karjából. Felszisszent, mire Harry is felkapta a fejét. – Fáj?  Gyere, átkötöm. – adott még egy puszit a füle tövébe és intett, hogy Lou kövesse.

Másnap reggel Louis már egy kicsivel jobban érezte magát. Este még elkapta egy kisebb – nagyobb sírógörcs, de az is csak azért volt, mert a zuhanyzásnál elviselhetetlenül fájtak a friss sebei és ömlött belőle a vér. Harry nem győzte nyugtatni, de szerencsére egy esti kakaóba kevert nyugtatóval minden megoldódott. Ez persze teljes mértékben Harry titka, mivel ha Lou ezt megtudná ajtóstul vágná ki a házukból. Miután kikeltek az ágyból – igen, Harry végre egy ágyban aludhatott Lou-val. Louis annyira elzárkózott, hogy nem is aludtak egy ágyban, ahogyan azelőtt. – első dolguk az volt, hogy szemügyre veszik egymást. Elsősorban Harry Louis-t, s meglepődött, mikor teljesen vidám hangulatában találta szerelmét.

– De jó kedved van, bébi! – csókolta szájon.

– Ne legyen az? Egy pillanat alatt változhat, szóval úgy vigyázz! – szűkítette össze a szemeit Lou.

Harry felnevetett. Örült, hogy Louis egy kis része végre visszatért. Nagyon sok fájdalmon ment keresztül az elmúlt napokban és elképzelni sem tudta, mi megy végbe Louis-ban akkor, mikor a zuhany alatt sírt vagy a kertben zokogott. Próbált segíteni, a kedvében járni, de csak azt érte el, hogy eltávolodtak egymástól és egy falat húzott maga köré, ami úgy látszik hamarosan leomlik.

– Akkor most úgy kell viselkednem, mintha egy menstruáló nő lenne az oldalamon? – incselkedett a kicsijével, míg az kimászott az ágyból. A lábánál fogva húzta vissza maga mellé a kisebbet és gyorsan ráült a derekára óvatosan, nehogy szabaduljon. – Nem mész sehová, itt maradsz velem egész nap! –Harry kusza haja lelógott kettejük közé pedig már nem volt hosszú, mégis. Lenézett barátja mellkasára, amit nem fedett semmiféle textil, így közvetlen közelről láthatta az apró szőrszálakat és a szexi tetoválást, ami annyira meglódította Harry fantáziáját nap, mint nap.

– Idekötözöl? – nevetett, végre.

– Szeretnéd? – érintette össze az orruk hegyét.

– Csak azt tudom, hogy szeretlek. – Louis felhajolt egy finom, hosszú csókra, amit szíves örömest kapott meg.

– Hm, akkor mindent tudsz. Én is szeretlek, hősöm! – elmélyítette a csókot és később áttért Louis nyakára, melyen rengeteg vörös foltot hagyott.